Costa Rica újra megnyitja kapuit a turisták előtt

    A Breaking Traveling News számolt be arról, hogy most hétvégén újra megnyílhatnak Costa Rica határai. Ezáltal újra lehet majd a spanyol nyelven "gazdag partot" jelentő országba utazni, viszont amennyire jó hírnek lehet ezt tekinteni, annyira lelombozó, hogy ez a nyitás jelenleg mindössze egy országot érint.

    Costa RicaForrás: Shutterstock / N K

    A legutóbbi értesülés szerint ugyanis eddig kizárólag az Egyesült Királyság lakóinak van lehetősége Costa Ricára utazni. Az ország új turisztikai minisztere, Gustavo Segura nyilatkozata szerint ezt a korlátozást azért léptették érvénybe, mert egyelőre csak fokozatosan szeretnék újranövelni országuk látogatottságát, mivel tavaly is közel 80 ezer angol turista vendégeskedett náluk.

    Az Egyesült Királyságból érkező utasoknak a Costa Ricára lépésüket megelőző 48 órában elvégzett negatív PCR-teszttel és érvényes utasbiztosítással kell rendelkezniük, amely megbetegedés, illetve karanténba kerülés esetén fedezi a szállást és az egészségügyi ellátás költségeit. A miniszter azonban azt is hozzátette, ha nem növekszik a fertőzöttek száma, akkor akár további országok számára is belépést engedélyezhetnek.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!