Még kilátó is van Luštica-öböl vadonatúj világítótornyában

Egy igazi tengerpartra illő, új látványosság épült a montenegrói Luštica-öbölben, Trašte kikötőjében - egy világítótornyot nyitottak meg a hétvégén a látogatók előtt.

Az új világítotorony a tusiták előtt is nyitva áll - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Real Window Creative

Az épület legmagasabb pontja 25,5 méter tengerszint feletti magasságban van, tehát messziről is könnyen észreveszik az arra járók. A toronynak azonban elődeitől eltérően nem hajónavigáló funkciója van, csupán az öböl hangulatát és szépségét hivatott tovább emelni, valamint turisztikai kínálattal várja a látogatókat.

Az első emeleten egy kilátóból gyönyörködhetnek a turisták a vidék szépségében, míg a földszinten egy teraszos vendéglátóhely működik, ahová 17 óra után bárki beülhet elfogyasztani egy italt, vagy vacsorát.

A torony építését az olykor viharosra forduló időjárási viszonyok nehezítették, miközben az építészeknek rögtönzött megoldásokat kellett találniuk az erős hullámok és a sós víz esetleges romboló hatása ellen. Az építkezést emellett a járványhelyzet is nehezítette, de ettől függetlenül fél év alatt sikerült befejezni a látványosságot - írja a Montenegrói RTV.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek