A remény egyik jeleként értékelik a Colosseum újbóli megnyitását

"84 napos zárva tartás után ismét nyitva a Colosseum, a mai nyitás az új kezdet és a remény egyik jele Olaszország számára" – mondta el vasárnap az újságíróknak Alfonsina Russo, a Colosseumon kívül a Forum Romanumot, a Palatinus-dombot és Néró császár aranypalotáját magában foglaló régészeti park igazgatója az ünnepélyes nyitáskor.

Az anfiteátrumban jelentős visszaeséssel számolnak az idei látgoatószámot illetőenForrás: Nika Suchá/Pixabay

Ezzel együtt továbbra is körültekintően és biztonságos keretek közé szorítva engedélyezik a látogatást. A parkba csak előzetesen, online megváltott jegyekkel lehet belépni, és egyszerre csak 14 embert engednek be, majd 15 percenként egy újabb csoportot, kizárólag kísérettel. A bejáratnál "okoshőmérőket" szereltek fel, melyek nemcsak a testhőmérsékeletet mérik, hanem azt is felismerik, hord-e szájmaszkot a látogató és van-e nála fertőtlenítő gél. A lifteket folyamatosan takarítják.

Változott a nyitva tartási idő is, 10.30-tól 19.15-ig fogadják a látogatókat, "hogy elkerüljék a közlekedésben a csúcsforgalom óráit" - tette hozzá Russo. A kísérleti szakasz a hónap végéig tart, amikor újra megtárgyalják, lehet-e bővíteni a nyitva tartási időt. Esti látogatások és zenés események lehetőségét is vizsgálják. Néró aranypalotája egyelőre zárva marad.

A régészeti park naponta legfeljebb 1600 turistát tud fogadni, a járvány előtti napi mintegy 20 ezerhez képest.A Colosseum látogatóinak 70 százaléka minden évben külföldi, tavaly 7,5 millióan voltak.

Kedden - szigorú biztonsági intézkedések mellett ismét kinyit a Raffaello 1520-1483 című kiállítás a római Quirinale Istállók elnevezésű múzeumban, ami augusztus 30-ig lesz látogatható.

Szerdától újra nyitva a firenzei Uffizi Képtár, noha erősen korlátozzák az egyszerre beengedhetők számát: legfeljebb 450-en léphetnek be, ami a fele a március 8. előtti létszámnak – írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek