Egy nagy, nyitott bárrá változhat Párizs

Keddtől Párizsban megnyithatnak a vendéglátóhelyek, de egyelőre csak a teraszokon fogadhatnak vendégeket. A fővárosi önkormányzat döntése nyomán azonban azok szinte valamennyi közterületet, a járdákat és a forgalom elől lezárt úttesteket is elfoglalhatják - adja hírül az MTI.

A párizsiak a hétvégén kiözönlöttek a rakpartokraForrás: Hans Lucas via AFP/Nicolas Portnoi

Mint Anne Hidalgo főpolgármester elmondta, egyes hétvégéken a forgalom elől is lezárják az utcákat azért, hogy a bároknak és az éttermeknek több hely jusson, de a járdákat, sőt a parkolóhelyeket is használhatják addig is, ha van elég hely.

A fővárosi önkormányzat féléven át, márciustól szeptemberig támogatja a bárokat és kávézókat, a vendéglátóhelyeknek viszont a támogatásért cserébe tiszteletben kell tartaniuk egy tízpontos chartát, amelyben az egészségügyi és környezetvédelmi előírások mellett az is szerepel, hogy a kiterjesztett teraszokat este 10 órakor be kell zárni a lakók nyugalma érdekében. A városháza csaknem húsz utcát zár le a nyáron a gépkocsiforgalom elől a teraszok kiterjesztésére.

Az éttermekben, kávéházakban és a bárokban az ott dolgozóknak kötelező lesz a maszkviselés, a vendégeknek pedig el kell takarniuk az arcukat érkezésekor és távozáskor, valamint ha felállnak az asztaltól. Egy asztalnál legfeljebb tíz ember foglalhat helyet, legalább egy méteres távolságot kell tartani az asztalok között, a bárokban tilos lesz állva fogyasztani.

Néhány vendéglátóhely már a hétvégén megnyitotta a teraszait Párizsban, de azokat a rendőrség azonnal felszámolta és négy kávéházat meg is büntettek. A nyári melegben a párizsiak megrohamozták a Szajna partjait és a szombaton megnyitott parkokat, ahol kevesen viseltek maszkot, az ugyanis a kormány által csak ajánlott, de nem kötelező a közterületeken.

Keddtől egyébként a tengerpartok is megnyithatnak és megszűnik az a korlátozás, amely alapján a franciák a lakóhelyüknek csak a 100 kilométeres körzetében mozoghatnak. A járvány ugyanis nem kapott új erőre az általános karantén május 11-i feloldása óta.

A Notre Dame előtti tér is megnyitottForrás: Hans Lucas via AFP/Nicolas Portnoi

A vasúti közlekedés június közepén teljesen helyreáll és a vonatokon minden ülőhelyet el lehet majd foglalni. A járvány kezdete óta a vonatokon, ahogy a tömegközlekedési járműveken is, minden második ülőhelyet szabadon kellett hagyni. A tömegközlekedési járművekre a csúcsforgalmi időkben azonban június 22-ig továbbra is csak munkáltatói igazolással lehet felszállni.

A korlátozások fokozatos feloldása nem jelenti azt, hogy a vírus teljesen eltűnt Franciaországból, amely a járvány egyik fő európai gócpontja, de a terjedése jelentősen lelassult. A koronavírus-fertőzés miatt 28 ezer 771-en vesztették életüket, de a halottak száma az elmúlt egy héten napi száz alá csökkent. A kórházakban ugyanakkor szombat este még 14 ezer 380 fertőzöttet ápoltak, lélegeztetőgépen 1325-en voltak szombat este, ami 36-tal kevesebb, mint 24 órával ezelőtt és ötöde az április 9-i tetőzéskor kórházban ápolt 7200 súlyos betegnek.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek