Görögországban egyre csak tolódik az újraindulás időpontja

Nemrégiben írtunk arról, hogy Görögország már tervezgeti a turisták előtti nyitást, azonban lehet, hogy június 1-én a korábbi tervekkel ellentétben mégsem nyitnak még ki a szállodák. A többhetes lezárásokat követően Görögország megkezdte a szolgáltatások fokozatos újbóli megnyitását az országban azzal a céllal, hogy a szállodák júliusra működőképessé válhassanak.
A koronavírus-helyzetet jól kezelték Görögországban: a korai lépések és a szigorú lezárások sokkal kevesebb esetet eredményeztek, mint a legtöbb európai országban. Ezen a héten bizonyos vállalkozások, például fodrászatok, virágkereskedések és könyvesboltok kaptak lehetőséget arra, hogy elsőként kinyissanak. Kyriakos Mitsotakis, az ország miniszterelnöke bejelentette, hogy a lapos görbéknek köszönhetően a szállodák júliusra kinyithatnak.

Zárt bárok és tavernák, viszont jóval kevesebb turista is lehet a kedvenc régiókbanForrás: hbieser/Pixabay

A CNN tévécsatornával folytatott beszélgetés során a miniszterelnök ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy az utazás csak akkor lesz lehetséges, ha biztonságosnak tekintik.

Elmondta, hogy európai szinten támogatni fogja a turisták tesztelését a Görögországba való érkezésük előtt, és kiemelte, hogy ha a turizmus valóban életképes lesz, akkor az utazóknak fel kell készülniük arra, hogy nagyon más helyzetet fognak megtapasztalni, mint régebben.

Figyelni kell majd a távolságtartásra, ezért előfordulhat, hogy a bárok is zárva tartanak, de legalább nem lesz nagy tömeg, és különleges élményeket szerezhetnek a Görögországba utazók. Persze, csak akkor, ha a járvány tényleg enyhülni fog. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a legjobb esetben Görögországban július 1-jén indul újra a turizmus, erre készülnek és törekednek. 

Mint sok országot szerte a világon, Görögország fellendülő gazdaságát is súlyosan érintette az idegenforgalom vesztesége. Mitsotakis azonban optimista és azt mondta a CNN-nek, hogy reméli, a legrosszabbon már túl vannak – írja a Lonely Planet.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek