Vilmos és Katalin a karantén lelki nehézségeiről beszélt

A hercegi pár nemrégiben virtuális iskolalátogatást tett, most pedig a BBC-nek adott videóinterjúban beszélt a járványról, a lelki egészségről és az egészségügyi dolgozókról. Vilmos herceg felhívta a figyelmet arra, hogy a már három hete tartó karantén sok embernek frusztrációt és szorongást okoz, melyben stresszt és elszigeteltséget élnek át. Mind mondja, "ha folytatódik a karantén, akkor egyre fontosabb lesz, hogy az emberek vigyázzanak a lelki egészségükre, komolyan vegyék azt, és tudják, hová fordulhatnak támogatásért".

Forrás: youtube.com

Mint Katalin kiemelte, a tanácsok elsősorban az emberek fizikai jóllétre összpontosítanak: az egyik ok például, ami miatt az emberek elhagyhatják az otthonukat, a napi testmozgás, viszont "nem szabad elfeledkeznünk a szellemi jólétünkről sem. Ügyelnünk kell arra, hogy tartsuk a kapcsolatot a szeretteinkkel, a körülöttünk lévőkkel még akkor is, ha ez csak telefonon vagy online történhet meg."

Mint Vilmos elmondta, aggasztó, hogy sokan a szolgáltatók túlterheltsége miatt úgy gondolhatják, nem érdemelnek támogatást, de fontos, hogy mindenki megkapja a segítséget, akinek szüksége van rá, ehhez pedig az NHS Every Mind Matters programja is hozzájárulhat, ahol az emberek tanácsokat találnak arra, hogyan birkózzanak meg a helyzettel. Mint hozzátette, lehet, hogy most olyanoknak is foglalkozniuk kell a lelki egészségükkel, akiknek eddig sosem adódtak ilyen problémáik.

Az interjú során a herceg és a hercegnő háláját fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak is azért, hogy nyugalommal és elszántságukkal segítenek abban, hogy véget érjen a járvány. Mint Vilmos mondta, az egészségügyi dolgozók különösen nehéz helyzetben vannak, mert gyakran ők is átélik a betegek fájdalmát és magányát, fontos, hogy ne maradjanak egyedül ezekkel az érzésekkel. Mint mondja, „a feldolgozás még eltarthat egy darabig, miután ennek az egésznek vége".

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek