Az erkélyeken bingóznak az emberek világszerte

A koronavírus terjedése miatt a világ egyharmadát valamilyen formában lezárták, aki pedig a városban rekedtek közül teheti, az erkélyre menekül a karantén miatti bezártság és a magány elől. Vannak, akik pingpongoznak, énekelnek, zenélnek, és most itt az újabb szabadidős tevékenység, a bingó, amely emberek sokaságát hozza össze világszerte.

A bingó világszerte vidám perceket okoz az erkélyeken - illusztációForrás: Dubova/Shutterstock

Spanyolországban is az erkély lett az a közösségi tér, ahol az emberek "összegyűlnek" esténként, méghozzá azért, hogy bingót játsszanak. Madrid északi városrészében, Hortalezában egy apartmanház erkélyeiről minden este hallható, ahogy a számokat kihirdetik, a lakosok pedig figyelmesen hallgatják.

"Összehozza az embereket egy kis szórakozásra, együtt nevetésre, ráadásul szolidaritást ébreszt"– mondta Cristina Pruenza, az erkélybingó szervezője.

Az ötlet azután merült fel benne, miután látta, máshol hogyan reagálnak az emberek az elszigetelődésre. A játék körülbelül egy órát vesz igénybe, ezelatt van, aki zenél is, majd kisorsolják a számokat, és végül kihirdetik a győztest. "Nagyon örülök, hogy együtt szórakozik a szomszédság" – mesélte Pruenza. 

Madrid nem az egyetlen hely, ahol bingóznak az emberek: Sevillában is dúl az erkélybingó, sőt, az írországi Dublinban is, ahol a nyertesek húsvéti tojást és wc-papír- gurigát kapnak.

India is bekapcsolódott az erkélyen zajló játékba, miután Narendra Modi miniszterelnök 21 napos karantént vezetett be az országban. Delhiben is a bingóhoz hasonló játékot játsszák.

Elterjedt a játék ausztráliai Queenslandben is, ahol egy öregek otthonból indították útjára – írja az Insider.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek