Bécsben új szabályokat hoznak az e-rollerekkel kapcsolatban

Bécs a jövőben sem szeretné teljesen kitiltani a rollereket a belvárosból, de szükségessé vált használatuk szigorítása - derül ki Bécs Város Külképviseleti Irodájának közleményéből. Birgit Hebein, bécsi főpolgármester-helyettes és klímavédelmi városi tanácsnok 2019. december végén ismertette azt a 9 pontból álló csomagot, amellyel a közösségi e-rollerek használatával kapcsolatos problémákat szeretnék minél hamarabb csillapítani.

Forrás: PID/David Bohmann

Hebein szerint fontos, hogy mindkét oldalról megvizsgálják a kialakult helyzetet: egyrészt érthető az elégedetlenség, mert sokszor helytelenül parkolják le a felhasználók a járműveket, ami sok esetben további közlekedési fennakadásokhoz vezethet. Másrészt Bécs nem szeretné a rollereket teljesen kitiltani, hiszen nagyon jó kiegészítő közkelekedési lehetőséget kínálnak.

Kilenc pontban foglalták össze azokat az azonnali intézkedéseket, amelyeket 2020 áprilisától szeretnének bevezetni.

Elsősorban a járművek leparkolásával kapcsolatban szeretnének gyors eredményeket elérni, hiszen ez okozza a legtöbb konfliktust. Éppen ezért a jövőben csak minimum 4 méter széles járdákon parkolhatják majd le a felhasználók a járműveket vagy az erre a célra kialakított területeken.

Amennyiben ez nem így történik, a szolgáltatást nyújtó cég kötelessége hat órán belül eltávolítani a helytelenül leparkolt járműveket. Ezenkívül az applikáció használata során minden felhasználónak részletes tájékoztatást kell kapnia a használati feltételekről, illetve azokról a területekről (pl. kórházak, piacok), ahol az e-rollerek használata tilos.

Nem csak az elhelyezésüket, de helyes használatukat is szigorítanák, így kötelező sebességkorlátozásokat vezetnének be bizonyos területeken, mint például egyes gyalogos zónákban, ahol az e-járgányok használata megengedett.

Az idei évben a tervek között szerepel az e-rollerek piacának szabályozása is. 2020-ban előreláthatóan pályázatot kell benyújtaniuk a cégeknek a bérelhető e-rollerek üzemeltetésére. Birgit Hebein szerint fontos, hogy Bécs bizonyos minőségi kritériumokat határozzon meg, amelyek alapján átláthatóan és tisztességesen tudnak arról dönteni, hogy mely üzemeltetők nyújthatnak közösségi e-roller kölcsönző szolgáltatást a jövőben Bécsben.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek