Új tenger alatti kiállítás nyílt a Dominikai Köztársaságban

 

 

Az Indianai Egyetem kutatói a Dominikai Köztársasággal összefogva hozták létre az Élő tengeri múzeumot a La Caleta nemzeti park területén. A múzeum célja az itt található régészeti és biológiai kincsek megőrzése - adja hírül a Smithsonianmag.com.

Hajóroncs Celebesznél - illusztrációForrás: Dwi sumaiyyah makmur/commons.wikimedia.org

A projekt célja, hogy megőrizze annak a spanyol kereskedelmi hajónak a roncsait, amely az 1725-es vihar idején süllyedt el itt. Miközben a hajóról már néhány tárgyat kiállítottak az Atarazanas Múzeumban, maga a jármű a tengerfenéken látható, víz alatti kiállítás keretében.

A Dominikai Köztársaságban emellett egyébként még négy tengeri múzeum létezik, mely egyedi választ ad egy jellemzően helyi problémára. A hajóroncsokról származó tárgyakat bárki hazaviheti, egészen addig, amíg a leletek felét az államnak adja.

Az ország azonban híján van az erőforrásoknak a tárgyak megőrzéséhez és kiállításához, ezért döntöttek úgy, hogy inkább a vízre bízzák ezt a munkát. Így született meg a tenger alatti hajóroncs-múzeum, melyhez több, már kiemelt leletet is visszavisznek, és a rekonstrukció munkát a víz alatt kezdik meg.

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek