Skócia is tervezi a turisták megadóztatását

A skót-felföldi tanács nemrégiben tartott ülésén támogatta azt az ötletet, hogy adót vessen ki a területre érkező turistákra, miután a látogatók száma rohamosan nő a vidéken - adja hírül a Daily Mail.

Az invernessi kastélyForrás: dave conner/commons.wikimedia.org

A vitatott extra adót 2021-ben vezetnék be, és elsősorban a helyi turisztikai infrastruktúra fejlesztésére költenék, hogy ily módon is csökkentsék az intézkedés esetleges negatív hatását a turistákra. Az idegenforgalom területén dolgozó vezetők szerint azonban egyáltalán nem az adó a megfelelő módszer a növekvő turizmus okozta kihívások kezelésére, sőt, károsíthatja is az iparágat.

A festői szépségű Skót-felföld egyébként nem véletlenül népszerű a turisták körében, itt található többek között a Loch Ness-tó, a Ben Nevis, az Egyesült Királyság legmagasabb hegycsúcsa, a Moray Firth-öböl, a középkori város, Inverness és a Skye-sziget.

A régió legfontosabb iparága a turizmus, a tanács adatai szerint 2018-ban 6,5 millió látogató érkezett erre a területre. A becslések szerint az „átmeneti látogatóilleték" névre keresztelt, új adó évi 5 és 10 millió font közötti bevételt hozhatna.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek