Ősi, buddhista kéziratokat állítanak ki a londoni British Libraryben

A pénteken megnyílt Buddhism (Buddhizmus) című tárlaton több mint 120 tárgy, köztük selyem szútratekercsek, festett faliszőnyegek, valamint fakéregre, aranylapokra és pálmalevelekre írt történetek sorakoznak - számol be róla az MTI.

A 20 országra kiterjedő és kétezer évet felölelő tárgyak többsége, köztük a gazdagon illusztrált, 7,6 méter hosszú burmai tekercs, amely Amitábha Buddha (más néven a nyugati paradicsomon uralkodó Buddha) életének korai szakaszából ábrázol jeleneteket, az intézmény saját gyűjteményéből származik.

A Buddha élete című kézirat több, mint 7 méter hosszúForrás: The British Library Board/bl.uk

"Rengeteg lélegzetelállító buddhista kézirat sorakozik a gyűjteményünkben és rendszeresen cserélgetjük őket a Treasures galériánkban" - mondta Jana Igunma, a tárlat vezető kurátora, megjegyezve, hogy helyhiány miatt több száz évbe telne az összes gyönyörű darab kiállítása. A szakember reményei szerint a február végéig látogatható kiállítás arra fogja buzdítani a látogatókat, hogy minél többet megtudjanak a buddhizmusról.

Az egyik legrégibb, illusztrált pálmalevél-kézirat, melyen a Pancsaraksa tanításai olvashatók, a 12. század elejéről származikForrás: The British Library Board/bl.uk

"Ez olyasvalami, amely nagyon távoli dolognak tűnhet és az emberek gyakran csak egy meditáló Buddha alakot képzelnek maguk elé, pedig ennél sokkal többről van szó" - mondta a kurátor, hozzátéve, hogy a kiállítással meg akarják mutatni a buddhista tradíciók sokszínűségét, a különböző kulturális hatásokat és nézőpontokat. A könyvtár kora reggeli közös meditációval várja azokat a látogatókat, akik szeretnének teljesen ráhangolódni a kiállításra.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek