Egy indonéz falucska hajdan koszos tava a víz alatti fotósok kedvenc helyszíne

Áramlanak a turisták egy apró indonéz faluba, hogy víz alatti felvételeket készítsenek egy kis tavacskában - tudhatjuk meg a Telegraph egyik cikkéből

A Közép-Jáván található Ponggok lakói korábban mosakodásra és mosásra használták a tavat, így az a 2000-es évek közepére már rendkívül koszos, szinte mocsaras lett. Azóta azonban sokminden történt, a tavat megtisztították, és a hely már nem a szennyezésről, hanem a közösségimédia-felhasználók kreatív víz alatti fotóiról és videóiról ismert. A belépődíj a vízparkba 15 ezer rúpia, azaz körülbelül 350 forint, 60 ezer rúpiáért bérelhetnek a látogatók víz alatti kamerát és egyéb fotózási kellékeket, emellett sima búvárkodásra is van lehetőség.

Forrás: Tommy Gustaviano Yeza/wikipedia.org

A képeken az ember sátor mellett vagy biciklin pózolhat, sőt, még tévé előtt is, miközben halak úszkálnak körülötte. Az idelátogatók művészi képei és videói az Umbul Ponggok Instagram oldalán láthatóak, a követők száma már 40 ezer körül jár. Még az ország elnöke, Joko Widodo is megosztott egy képet a víz alatti felvételek közül.

A tóban a falu 2006-ban megválasztott polgármestere, Junaedi Mulyono, látta meg először a potenciált, és úgy döntött, turistalátványossággá változtatja az elhanyagolt vizet. Kezdetnek a közeli egyetemről hívott diákokat, hogy mérjék fel a település hátrányait, erőforrásait és lehetséges megoldásokat javasoljanak. Az információk birtokában Mulyono Tirta Mandiri néven vállalkozást indított, és kérte a helyieket, hogy fektessenek bele pénzt. "Először persze nem volt nagy a hajlandóság, de amikor látták a fejlődést, megnyíltak a pénztárcák" - mondta el Mulyono a South China Morning Postnak. Ma a tó 40%-át birtokolják a helyiek, míg a maradék a helyi kormányzat kezében van. A 700 falubeliből 430 fektetett pénzt a felújításokba a lap szerint, a nyereségből az elmúlt 10 évben mindenki részesült. Amikor magas volt a munkanélküliség, a helyi kormányzat a bevételből juttatott pénzt a rászorulóknak.

2011-ben kitakarították a tavat, azóta pedig kiépültek a strandok és a hozzá tartozó, büfék, éttermek. A tó területe körülbelül 20x50 méter széles, mélysége átlagosan 2,5 méter, több, mint 40 természetes forrás vize táplálja. Az indonéz kormány a top 10 mintafalu közé választotta Umbul Ponggokot.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek