Veszélyben vannak a montenegrói homokdűnék

    Szakértők vizsgálták meg a Velika plaža és a Bojana torkolat ökoszisztémáját Montenegróban. A szakemberek a „Blue Land" projekt keretében az ország déli részét mérték fel, különös hangsúlyt fektetve a nagy tengerparti dűnékre, a vizes élőhelyekre és az erdők élővilágára.

    Montenegró, tengerpartForrás: Shutterstock / Készítette: Aleksei Kazachok

    A biometrikus és hidrográfiai felmérések hét napig tartottak, ennek keretében részletesen elemezték a partmenti helyzetet - írja a Montenegrói RTV.A kutatók hangsúlyozták, hogy a Velika plaža dűnéinek ökoszisztémája kiemelten fontos az egész élővilág szempontjából, azonban ezen élőhelyek állapota egyre rosszabb, és a dűnék eredeti formájukban már csak a strand déli részén találhatók meg.

    Montenegró, Velika plažaForrás: Shutterstock / Készítette: Olga Ilinich

    A szakemberek azt javasolják, hogy ezek a területek legyenek védettek, így talán megakadályozható a további állapotromlásuk. A szakértők egy másik jelentős ökoszisztémára is felhívták a figyelmet, mégpedig a dűnék hátsó részén található vizes élőhelyre, melyre az egész Velika plaža mentén megtalálható, alluviális, nedves erdők jellemzőek.

    A kutatók kiemelték, hogy ez a térség az egész Földközi-tenger egyik legjelentősebb, és valószínűleg egyben a legnagyobb vizes élőhelye is. Az ehhez hasonló övezetek a Földközi-tenger jó részén már áldozatul estek az urbanizációnak vagy a mezőgazdaságnak. Itt viszont még lehetőség van arra, hogy az ökoszisztémát jó állapotban őrizzék meg.

    Ha erre járunk, mi is védjük az itteni értékeket, és ne dobáljuk el a szemetet egy-egy kirándulás után, hiszen ha megőrizzük ezt a szép környezetet, tovább élvezhetjük a természeti kincseket, amiket nyújt - hívták fel a figyelmet a szakemberek.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!