Akár 30 százalékkal olcsóbban is meg lehet úszni idén a horvát nyaralást

Húsz, de akár harminc százalékkal is olcsóbban lehet szállást találni a horvát tengerparton az idei főszezonban, mint tavaly – írta a Večernji List című horvát napilapra hivatkozva az MTI.

Dubrovnikra idén is rengetegen kíváncsiakForrás: Shutterstock / Készítette: Blue Planet Studio

Az árengedmények főleg magánszállásokra, apartmanokra, kiadó szobákra és kevésbé forgalmas helyeken elhelyezkedő villákra is vonatkoznak, de három és négycsillagos szállodák is csábítanak akciókkal júliusban és augusztusban.

Ennek oka a lap szerint, hogy 40 ezerrel több kiadó ágyat regisztráltak idén Horvátországban, mint tavaly, és bár a kínálat nőtt, a kereslet a tavalyi szinten maradt. A magasabb kategóriás szálláshelyek az idén is elkeltek, vannak olyan városok, ahol tovább nőtt a turisták száma, ilyen Split környéke vagy az éppen fekáliás víztől szenvedő Dubrovnik, a szállás kiadásával járó probléma azokkal van, akik újak a piacon, valamint, akik nem fektettek be, nem rugalmasak és nem növelték a szolgáltatások minősét.

Az elmúlt fél évben 6,5 millió turista látogatott az országba, akik 26 millió vendégéjszakát töltöttek el.
A szakmai szervezet, a HUT mindazonáltal arra figyelmeztet, hogy májusban a rossz időjárás miatt volt kevesebb vendég, de júniusban is 3-7 százalékkal kevesebben foglaltak szállást az országban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Kiemelték, hogy némi erőfeszítésre, erősebb marketingre és a kínálatok korrigálására lesz szükség, hogy hozzák a tavalyi számokat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek