Szánkóval a tengerpartra! – Hét romantikus program Madeirán

    Madeira éghajlata ugyan kizárja a valódi szánkózás lehetőségét, a domborzati adottságai viszont annyira tökéletesek hozzá, hogy a helyiek nem adták fel, és addig próbálkoztak, míg ki nem fejlesztették a világ egyik legegyedülállóbb közlekedési eszközét: egy fél fonott kosárra emlékeztető fotelt, amit két ember hajt végig a meredek és kanyargós utcákon a sziget fővárosának központja felé.

    Forrás: Travelo

    Mindennek több mint száz éve, de a nyári szánkós közlekedés mit sem veszített népszerűségéből! Mivel a fonott szánkókban két ember is kényelmesen elfér, ez lett a szigetre látogató párok egyik kihagyhatatlan programja.

    Madeira, az egzotikus sziget, amiért még Európát sem kell elhagynia

    Madeira egy vulkanikus eredetű sziget az Atlanti-óceánban, nagyjából ezer kilométerre Lisszabontól. Portugáliához tartozik, a portugál fővárostól másfél órás repülőútra fekszik. A fizetőeszköze euró, a csapvize iható, a tömegközlekedése jól szervezett, a közbiztonsága a legtöbb európai nagyvárosnál jobb, egzotikus betegségek nincsenek, miközben a sziget minden pontja mesésen távoli tájak hangulatát árasztja.

    Tökéletes úti cél lehet azoknak, akik régen vágynak valami egzotikus helyre, de tartanak a fejlődő országok turizmusát jellemző, vélt vagy valós egészségügyi és egyéb kockázatoktól.

    Madeirát az örök tavasz szigetének is szokták nevezni, de ennél is jobban illene rá a „mikroklímák szigete", ugyanis kicsi, nagyjából három óra alatt körbeautózható területén rendkívül változatos az időjárás. A tengerszinten fekvő területét jobbára a mediterrán klíma jellemzi, míg a magaslatokon hegyvidéki időjárással kell számolni. De a helyzetet tovább bonyolítja a sok-sok völgy is a sajátos klímájával. Annyi viszont biztos, hogy Funchalban tizenöt fok alá nem nagyon megy a hőmérő télen sem. Nyáron pedig egészen ritkaság, ha huszonnyolc foknál melegebbet mérnek.

    De a páros programok sora egyáltalán nem ér itt véget, Madeira elképesztően sok lehetőséget tartogat akkor is, ha a romantikus idill fogalmán azt értjük, hogy delfinek ugrálnak körülöttünk, és akkor is, ha az előbbihez nem néztünk elég Disney-mesét, így inkább csak túráznánk vagy a városban kószálnánk közösen. Összegyűjtöttük a tíz kedvencünket:

    1. Tengeri kirándulás delfinekkel

    Nem, nem vicceltünk, amikor a Disney-faktor kimaxolásáról írtunk. Funchal kikötőjéből több társaság is kínál katamarános kirándulásokat. A hajózás önmagában klassz élmény, de a cél az, hogy minél közelebb tudjon kerülni a hajó a Madeira környékén úszkáló delfincsapatokhoz.

    Forrás: Dennis van de Water / Shutterstock

    A siker persze, időjárás és szerencse kérdése is. De több helyen is kínálnak ismétlési lehetőséget arra az esetre, ha véletlenül nem láttunk volna egy delfint sem. Választhatunk félnapos túrákat, de olyat is, ahol egész nap a tengeren vagyunk, megállunk snorkelezni (pipás búvárkodni) valahol a vizen, és a hajón eszünk valami egyszerű ebédet.

    2. Strandolás természetes sós medencékben és feketehomokos partokon

    Gondolkodott már rajta, hogy mi lesz a következő „Blue Lagoon", azaz a következő olyan fürdőhely, amit annyira felkapnak, mint Izland kék lagúnáját? Mi elég nagy tétet mernénk tenni arra, hogy a Madeira északi partján található Porto Moniz természetes, sós tengervízzel töltött medencéi lesznek azok!

    Forrás: Travelo

    A belépő ide mindössze másfél euró. Kicsit távolabb ingyenes medencéket is találunk, de a strand infrastruktúrája igazán megéri ezt a kis összeget! A biztonságról nem is beszélve. Itt ugyanis úszómester vigyáz ránk. Ami akkor is fontos lehet, ha egyébként remekül úszunk. A hely egyik különlegessége ugyanis az, hogy vadabb időben a tenger hullámai átcsapnak a kerítésen, nagyot dobva bárkin, aki az útjukban áll. Ez az egyik legjobb természetes „aquapark-élmény", amit eddig láttunk, de rejt azért magában egy kis veszélyt. Még akkor is, ha igazán viharos időben egy az egyben bezárják a strandot.

    Seixal feketehomokos, kavicsos partszakaszaForrás: BernardoUPloud / Pixabay

    Azoknak pedig, akik szeretik a nagy hullámokat elkerülni, egy öblöt javaslunk inkább. Seixal feketehomokos partján például úszhatunk, bérelhetünk különböző vízi sporteszközöket (például SUP-ot) a helyi sportbázisról, vagy egyszerűen csak élvezhetjük a látványt: a meredeken fölénk magasodó sziklafalakat és a rajtuk lefutó vízeséseket.

    3. Pincelátogatás és borkóstoló

    Madeira saját borát leginkább a portóihoz lehet hasonlítani. Alkohol hozzáadásával készül, ezért elég magas az alkoholtartalma, íze pedig teltebb. Általában édesebb vagy nehezebb ételekhez javasolják. A legtöbb étteremben kapható helyi bor is, de ha biztosra akarunk menni, térjünk be egy pincelátogatásra a Funchal központjában található Madeira Wine Company-hoz.

    Hogyan jutunk el Madeirára?
    A TAP légitársaság Budapest és Lisszabon között heti 8 alkalommal üzemeltet közvetlen járatot, innen másfél órás csatlakozást követően szállhatunk át a Lisszabon és Madeira között közlekedő gépre, amely naponta hétszer száll fel a portugál fővárosból. A teljes repülőútra 28 300 forinttól kezdődően kínálnak egyirányú repülőjegyet, csomag nélkül. Egyedi „Stop over" programjuknak köszönhetően felár fizetése nélkül megszakíthatjuk utunkat Lisszabonban, így összeköthetjük a madeirai nyaralást egy városnézéssel is. (X)

    4. Happy hour egy hamisítatlanul helyi koktéllal

    Madeira egyik legfőbb bevételi forrása a cukornádtermesztés volt. Ma is sok korábbi ültetvényen termelnek még mindig cukornádat, azonban már nem cukrot, hanem első osztályú, kézműves technológiával készülő rumot gyártanak belőle.

    Ebből a helyi rumból készül utána a helyiek híres koktélja, a poncha, ami szintén a legtöbb étteremben és bárban felkerült a menüre, de érdemes biztosra menni, és vagy egy valódi koktélbárban kérni, vagy „kizarándokolni" a Camara de Lobos nevű halászfaluig, ahol minden bárban híresen jól készítik a ponchát.

    Câmara de Lobos városától nyugatra emelkedik a Cabo Girão, a Föld második legmagasabb (580 méteres), tengerbe szakadó sziklafalaForrás: Jlrsousa / Wikipedia

    5. Tengerparti séta

    Kellemeset a még kellemesebbel összekötve egy hosszú (nagyjából egy és egy negyed órás) sétával egy parti sétányon is eljuthatunk Camara de Lobos-ba, ahol a régi halászkunyhókból mára apró bárok lettek, de a falu továbbra is megőrizte azt a hangulatot, amit még Churchill is megfestett, mikor egyszer Madeirán pihent.

    6. Elvarázsolt erdőkben és levadák mentén túrázni

    Sok száz éves csatornák karbantartására használt ösvényekből lettek Madeira egyedi túraútvonalai, a levadák. Számos ilyen, jelzésekkel jól ellátott útvonalon fedezhetjük fel a sziget őshonos növényeit és különleges madarait. A levadákat hátunk mögött hagyva pedig olyan helyeken találhatjuk magunkat, amit még a helyiek is csak elvarázsolt erdőként emlegetnek. Olvasson részletesen ezekről a csodás, rejtett zugokról ebben a cikkünkben.

    Forrás: Travelo

    Ha a romantika fogalma a természetközeliséggel egyenlő számunkra, akár egy glampingben is megszállhatunk. Már most kettő üzemel a szigeten, és épp épül egy harmadik, ahol nem sátrakban szállásolnak el minket, hanem üvegtetejű kis kunyhókban, így éjszaka kiélvezhetjük az alacsony fényszennyezettség minden előnyét, és csodálhatjuk a sziget feletti égboltot szabadon.

    7. Libegővel a világ egyik legszebb botanikus kertjéhez, nyári szánkón vissza a városba

    Funchal egy több százezres nagyváros, de a méretei ellenére megőrizte a kisvárosias hangulatát. Rengeteg házhoz tartozik kisebb-nagyobb kert. Ezeket a domborzati viszonyok miatt néha teraszos műveléssel gondozzák. A legtöbb kertben van néhány banánfa, és nem ritka az sem, hogy tyúkok kapirgálnak a tövükben. Ezt a kisvárosias idillt legjobban a tengerpartról induló és a Monte-negyedbe vezető, szuperhosszú libegőúton figyelhetjük meg, ahogy a zárt kabinokban elsuhanunk a kiskertek felett.

    Forrás: Travelo

    A Monte-re felérve, rögtön a libegő kijáratánál található a trópusi kert (Jardim Tropical Monte Palace), amit rendszeresen a világ legszebb kertjei közé választanak, és ahol tényleg egy elvarázsolt világban érezhetjük magunkat a mesterséges vízesések, barokk szobrok és ázsiai pagodák között. Ha csak egyetlen romantikus programot terveznek be, ez legyen az! Feltéve, hogy szeretnek sétálni. Mert itt azt muszáj! Lehet ugyan golfkocsit bérelni sofőrrel, de a leghangulatosabb részekre, a legeldugottabb ösvényekre azzal sem lehet behajtani.

    A trópusi kertként is emlegetett Monte PalaceForrás: A_Mikhail / Shutterstock

    A Monte-tól vissza a városba pedig jöhet a nyári szánkó! Félni semmi ok, még biztonsági övek sincsenek a padokon, mégis teljesen biztonságos élmény; benne ülve sokkal stabilabb, mint kívülről nézve. A két hajtó nagyon biztos kézzel és szuper ütemérzékkel löki és fékezi a járművet. Ezt a százéves hagyományt ráadásul csak itt próbálhatjuk ki, így vétek kihagyni.

    Forrás: Travelo

     

    Szoba kilátással

    Madeira fővárosa, Funchal egy százhúszezres nagyváros, ami meredeken kúszik fel a hegyoldalra. Így nem nehéz klassz kilátópontokat találni a városban. De az egészet az úszómedencénkből belátni már egy olyan egyedi élmény, amiért érdemes a funchaliak kedvenc városrészében található Madeira Panoramico Hotelben megszállnunk. A felújított, modern dizájnnal feldobott szobák kifejezetten nagy teraszokkal rendelkeznek. A városi-tengeri kilátással rendelkező szobákból beláthatjuk a hegycsúcsokat, az egész várost és a kikötőt is. (X)

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!