Szívszorító feladat hárult egy ismeretlen AirAsia utasra a felhők felett

A Kuala Lumpur városából Perth-be tartó AirAsia D7236-os járat utasai rendkívül szomorú pillanatokat éltek át húsvéthétfő reggel, mikor egy két hónapos kisbaba, hosszas sírdogálás után örökre lehunyta a szemeit egy idegen nő karjaiban.

Forrás: shutterstock.com

A kislány a szüleivel szállt fel a Malajzia fővárosából Ausztráliába tartó repülőre, de már az út elején nem érezte jól magát – és a jelenlevők szerint néha hangosabban néha halkabban sírdogált. A tanácstalan fiatal szülők az AirAsia légikísérőinek segítségét kérték, akik pedig az egyik közeli utashoz fordultak – olvasható a theguardian.com cikkében.

A Perth-ben élő Nadia Parenzee örömmel segített és a kezébe fogta a kisbabát, hátha meg tudja nyugtatni. Facebook bejegyzésében azt írta, hogy pár perccel az után, hogy átvette, a baba abbahagyta a lélegzést. Ő azonnal szólt a kísérőknek, de a kisbabán már nem lehetett segíteni. „ Egy újszülött kisbabát tartottam a karjaimban, mikor ő az utolsó lélegzetét vette; egy dolognak örülök, hogy ölelhettem és el tudtam mondani érte egy imát mielőtt meghalt." – írta Paranzee a közösségi oldalon. A baba életéért majd két órát küzdöttek, a gépet pedig mentősök és a rendőrség várta a kifutópályánál. A halál okát még nem hozták nyilvánosságra.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek