Terror Srí Lankán: biztonságosból veszélyessé vált az ország

Az ünnep gyászba fordult át a keresztény világban (és a világ nem keresztény, de jóérzésű részén), miután előző nap Srí Lanka-szerte robbantásos merényleteket követtek el. A célpontok részben templomban imádkozó keresztények, részben mutatósabb szállodákban megszállt külföldiek voltak.

 

A New York Times hétfői összefoglalója szerint közel 300 halottról és 500 sérültről tudnak a hatóságok. A támadássorozattal kapcsolatban eddig 24 embert vettek őrizetbe. 

Az AP hírügynökség értesülése szerint hét öngyilkos merénylő követhetett el támadásokat, célpontonként egy ember robbantott (kivéve a colombói Shangri-La Hotelt, ahol ketten). Úgy tudni, egy biztonsági tisztviselő már tíz napja jelezte, hogy támadás van készülőben, de a hatóságok tétlenkedtek. Még senki sem vállalta magára a merényleteket, de a gyanúsított szervezetek között a legfőbb a Nemzeti Thowheeth Jama'ath nevű iszlamista csoport.

Eközben a sokktól megdermedt, a polgárháborús korszakot egy évtizede maga mögött hagyott szigetországban feloldották a kijárási tilalmat. A merényletek után a Facebookot, a WhatsAppot, a Vibert és az Instagramot is blokkolta a kormányzat a fals információk terjedésének megakadályozására.

Külföldi áldozatok

Srí Lanka külügyminisztériuma közölte, az elhunytak között legkevesebb 36 külföldi állampolgár van. Magyar áldozatról nem tudni, de az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína, Japán és Portugália is jelezte, meghalt állampolgárja a támadásban.

Rendőri erők egy Srí Lanka-i templom előtt a 2019. április 21-i támadássorozat után.Forrás: NurPhoto/Nicky Woo/NurPhoto/Nicky Woo

Ami utazási szempontból fontos, hogy az USA külügye jelenleg nem túlzottan ajánlja a Srí Lankára utazást, mert szerintük a szélsőséges csoportok újabb támadásokra készülnek. A célpontok szerintük turisták által látogatott helyek, közlekedési csomópontok, piacok, plázák, kormányzati hivatalok, hotelek és imahelyek is lehetnek.

Srí Lanka turizmusa a 2004-es cunami okozta trauma és a polgárháború óta helyrerázódott, amit jól jelez, hogy a négyfokozatú amerikai biztonsági skálán a legalacsonyabb szinten volt. Most hirtelen több fokozatot ugorva a második legveszélyesebb szinten van. Az amerikai példát egyébként az ausztrálok is követték.

FRISSÍTÉS: Közben hétfőn újabb robbanás történt, valószínűleg a merénylők kocsiját találták meg a rendőrök, az ebben lévő robbanónyag detonálhatott. Egyelőre nem tudni újabb áldozatokról a BBC News szerint.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek