Elbontják a stadionok godzilláját Prágában

Aki valaha járt már Prágában, valószínűleg tudja, hogy merre van Strahov. Ez az egyetemi városrész a Károly híd „budai” hídfője feletti domb tetején, amit jótékonyan eltakar a Petřín parkerdeje. Jótékonyan, mert a szocialista monstrumépítészet termékeivel van tele.

Az egyik ilyen monstrum a strahovi stadion, ami a világ legnagyobbja, fénykorában negyedmillió ember elfért a lelátóin.  

Azonban a strahovi stadiont nem a vörösök építették, hanem még 1937-ben fejezte be a csehszlovák állam, ráadásul a Sokol nevű országos tornamozgalom seregszemléinek épült – ahogy az Index pár évvel ezelőtti cikke összefoglalja.

A stadion azonban a legutóbbi, 1975-ös felújítása óta csak pusztul, bár pár sportpálya most is működik benne (jó pár futballpályának lenne hely a hatalmas területen). Mellette eleve van egy másik focistadion, így a döntés már rég érlelődött: a strahovi monstrumot el kell bontani. A cseh iDnes most arról ír, hogy gyorskorcsolyázó arénát akarnak ide építeni, aminek nem mindenki örül.

Strahovi stadion, Prága.Forrás: Shutterstock/JohnKruger

Ezt azzal indokolják, hogy a cseh gyorskorcsolyázóknak nincs helyük az országban edzeni és versenyezni, maximum a télen befagyó tavakon, így hát külföldre járnak. És ennek a sportágnak sokszoros cseh olimpiai bajnoka is van, így valahol érthető a terv. Főleg, hogy a csehek gyorskorcsolya-vb-t is akarnak rendezni 2024-ben.

A terveket az AZ Sports Architects iroda készíti. Ezek szerint multifunkciós téli sportcsarnok jön létre, amit tehát nem csak a gyorskorisok használhatnak majd. Más épületeket is terveznek köré, amik sport- vagy akár üzleti célra is felhasználhatók lennének. Magába a stadionba 25 ezer néző fér majd el, a világ egyik legnagyobb koricsarnoka lesz ezzel.

Ha turistaszemmel nézzük a projektet, külön jó hír, hogy kulturális rendezvényekre, koncertekre is akarja Prága városa használni az új létesítményt (a lebontandó stadionban is volt Rolling Stones koncert). És persze más téli sportoknak is lesz itt hely, legyen az jégkorong, curling, műkorcsolya vagy épp bandy (magyarul jéglabda).

A cseh építészeti szövetség viszont ki van akadva a tervektől, vezetőjük szörnyűnek és idejétmúltnak nevezte az új monstrumot, aminek terveire nem is volt nyílt pályázat. Kateřina Zbořilová szerint "egy sportcsarnok helyett inkább egy múlt századi diktátor mauzóleumára emlékeztet" a terv, és nem közpénzből kéne ennyire drágán megépíteni, hanem magánbefektetők által. A kiválasztott építésziroda ezt visszautasítja, mondván ők a bontandó strahovi stadion hagyományait akarják továbbvinni a beton hangsúlyos alkalmazásával.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek