Amszterdam vörös lámpás negyede nem lehet többé látványosság

A holland főváros egyik legikonikusabb, de sokak szemében legelkeserítőbb "látványossága" a vörös lámpás negyed, ahol virágzik a prostitúció. A Kiwi.com hírösszefoglalója szerint ez már a városvezetésnek is sok, ezért kemény intézkedést hoztak.

Ezek nem a szexmunkások ellen irányulnak, hanem az odalátogató turistákat rendszabályozzák meg. Lényegében azokat a vezetett városi túrákat tiltják be, amik érintik a vöröslámpás negyedet is. Udo Kock polgármester-helyettes szerint el akarják kerülni az olyan megalázó helyzeteket, amikor a turisták a kirakatban álló lányokat bámulják.

Az amszterdami vörös lámpás negyed.Forrás: Shutterstock/S.Borisov

Az alapvető emberi tisztelet megadásán túl mindennek praktikus oka is van: enyhíteni akarnak a negyed zsúfoltságán. Úgyhogy mostantól már hivatalosan sem helyénvaló „a szexmunkások turistalátványosságként” való mutogatása.

Amszterdam már korábban felvette a kesztyűt a züllésen alapuló tömegturizmussal szemben. Tavaly májusban az antiszociális viselkedések miatt masszív bírságokat vezettek be. Augusztusban pedig arról írtunk, hogy ha súlyosan túlzsúfolttá válnak egyes utcák, azokat időlegesen le fogja zárni az önkormányzat, és ekkor ki is takarítja azokat alaposan.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek