Ötperces fuvarért 950 dollárt kért egy csaló taxis Wellingtonban

Az eset egy Új-Zélandra látogató turistával történt meg, aki mit sem sejtve intett le egy városi taxit, hogy azzal gyorsabban eljusson egy közeli helyre. Az autó színe és kinézete semmiben sem különbözött a Welington bérkocsijaitól, és az utas szerint a legapróbb jelét sem látta annak, hogy illegális sofőrrel utazik, olyan gyorsan meglépett a vezető.

Illegális taxisok kőröznek WellingtonbanForrás: Shuttertock / Készítette: Ivakoleva

A turista akkor fogott gyanút, amikor közel ezer eurónak megfelelő összeget fizetett egy ötperces fuvarért – írja a szerb 021.rs. Az ügyet azonnal jelentette a hatóságoknak, akik kinyomozták, hogy, a Taxi Wellington társasággal utazott, de érdekes módon nem az ő bejelentett munkásuk követte el a csalást, hanem egy volán mögé ülő idegen. 

Kamu fuvarosokért egyébként nem kell a világ másik felére menni, a szomszédos szerb fővárosban, Belgrádban is rengeteg ilyen kőröz az utcákon. A szerb lap szerint egy rövid útért akár 4-5 ezer dinárt is elkérhetnek, ami átszámolva 10-13 ezer forintos kiadást jelent. A fővárosban már folyamatban van az illegális taxisok felszámolása.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek