Turistalátványossággá fejlesztik a Jeruzsálem közeli Salamon tavakat

Turistalátványossággá fejlesztik a Jeruzsálem közeli Salamon tavakat

Az Egyesült Államok által biztosított 750 ezer dollár támogatással állítják helyre a Jeruzsálemhez közeli Salamon tavait, amelyek fontos szerepet játszottak a város történetében az időszámításunk kezdetén. A tavak helyreállításától remélik, hogy azok idővel Ciszjordánia fontos turistalátványosságaivá válnak - olvasható az MTI hírei között.

A Palesztin Tanulmányok Intézetének (IPS) kutatása szerint a három mesterséges víztározót időszámításunk kezdetén építették és annak idején kulcsfontosságú szerepet játszottak Jeruzsálem vízellátásában. A tavakat déli irányból tápláló első vízvezetéket feltehetőleg Nagy Heródes építtette az időszámításunk előtt 37 és 4 között. Az azóta eltelt több mint kétezer évben a tavak az enyészeté lettek. A háromból már csupán kettőben van víz, és a legrégebbi tó rettentő rossz állapotban van. Az IPS szerint 1993 óta legalább hatan fulladtak bele a felügyelet nélkül álló medencékbe.

"Ez a projekt többről szól, mint a történelem egy darabjának megőrzése. Ez a kezdeményezés az itt élő emberek életének és megélhetésének megóvásáról szól" - hangsúlyozta Donald Blome amerikai főkonzul. "Ennek a területnek a jelentőségét az a tény adja, hogy évszázadokon át biztosította Jeruzsálem vízellátását, és emiatt kötelességünk megóvni és helyreállítani" - fogalmazott George Bassous helyi illetékes.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek