A Time Out megmondja, melyik város a legszórakoztatóbb a bolygón

A Time Out programmagazin közzétette, melyek a világ legnyüzsgőbb, legszórakoztatóbb városai, ahol biztosan nincs hiány programokban. Az első két helyezett igazi meglepetés.

A szavazás során 32 ország 15 ezer szavazójának véleményét vették figyelembe többek között az olyan szempontok alapján, mint a kulturális programok és a gasztronómia, de az is számított, mennyire kedvesek a helyiek, mennyire elfogadhatóak az árak, és összességében mennyire élhető és boldog a város lüktetése. Íme a legjobb öt.

A szelek városa

A jelek szerint Chicagóban aztán tudják, mi a dörgés, hogyan kellene élvezni az életet, ugyanis már zsinórban másodszor ez a város nyeri meg a szavazást. Chicago külön az étel-ital kategóriában is első lett, és összességében minden más szempontnál magas pontszámmal szerepelt.

Napkelte ChicagóbanForrás: Flickr.com

Chicagóba 2018-ban már közvetlen járattal is eljuthat Budapestről. Nálunk helyet kapott a világ legtériszonyosabb helyei listán is.

Egy jó pohár portói?

A portugáliai Porto városa elsőként szerepel a listán, és rögtön a második helyre turbózta fel magát, ugyanis ezt a várost tartották a szavazók a legélhetőbbnek mind közül, valamint kiérdemelte a „szívek városa" félhivatalos címet is, ugyanis úgy tűnik, itt lehet a legkönnyebben barátokra és szerelemre lelni. Ide is könnyedén elröppenhetünk Budapestről.

Porto építészeti szempontból sem utolsóForrás: Flickr.com

Sosem alszik, mindig pezseg

New York természetesen nem új a listán, hisz itt található a világ legjobb éjszakai élete. Ötből négy megkérdezett vélte úgy, hogy ha valahol egész éjjel mulatni akar, akkor ez a kézenfekvő megoldás. A város, amely sosem alszik, a kultúra kategóriában a második helyet szerezte meg, és Tokióban holtversenyben az első helyen végzett abból a szempontból, hogy hányan szeretnének ide eljutni 2018-ban. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a helyiek 34 százaléka nem rajong a turistákért, ami elég rosszul mutat a világ 9 százalékos átlagához képest.

Kissé feltűnő dekoráció egy épület bejáratánál New York-banForrás: Flickr.com

A város, ami lenyomja Sydney-t

Ausztrália legnépszerűbb városa Melbourne: a gasztronómiai sokszínűség és bárok szempontjából 80 százalékos eredménye mögött jócskán elmarad Sydney 37 százalékos szavazata. Az itt élők 89 százaléka szeret Melbourne-ben lakni, és háromból két turista úgy véli, könnyű itt új barátokra találni. Melbourne Zürich-hel végzett első helyen holtversenyben abból a szempontból, hogy milyen sokan szeretnek itt sportolni, edzeni, ráadásul más szavazási szempontok alapján ez a világ legélhetőbb városa.

Melbourne élhető, mégis nyüzsgő nagyvárosForrás: Flickr.com

Londonban sosem csalódhat

Az ötödik helyet megszerző brit főváros lakóinak 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy itt mindig akad egy érdekes program. A londoniak a jelek szerint igazi színházimádók, átlagban évi tizenkétszer mennek előadásokra, melyet a világban csak Barcelona lakói tudnak überelni. Élénk bárkultúrája szintén segített, hogy London ilyen előkelő helyet szerezzen a listán: a helyiek átlagban egy hónapban nyolcszor mozdulnak ki egy kis italozás kedvéért. London a turisták körében is nagyon népszerű.

Esti kikapcsolódás egy tipikus londoni pub előttForrás: Flickr.com

Most pedig lássuk az említésre méltók listáját:

  1. Chicago
  2. Porto
  3. New York
  4. Melbourne
  5. London
  6. Madrid
  7. Manchester
  8. Lisszabon
  9. Philadelphia
  10. Barcelona
  11. Edinburgh
  12. Tel-Aviv
  13. Austin
  14. Párizs
  15. Mexikóváros
  16. Shanghaj
  17. San Francisco
  18. Berlin
  19. Tokió
  20. Los Angeles
  21. Zürich
  22. Peking
  23. Washington
  24. Bangkok
  25. Moszkva
  26. Hongkong
  27. Miami
  28. Sydney
  29. Dubai
  30. Boston
  31. Szingapúr
  32. Isztambul
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek