A 2024-es év kiemelt rendezvényeit mutatták be a sajtó képviselőinek az Esztergomi Bazilika Panoráma Kávézójában. A város célja, hogy a belföldi és nemzetközi turistáknak is egyedi, különleges eseménykínálatot nyújtson.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2404/20240417esztergom.jpg?w=800&h=599&t=5)
Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere az eseményen bejelentette, hogy 2024-ben 9 kiemelt turisztikai és városi eseményt terveznek, közel 250 programelemmel. Köztük kiemelte az Esztergomi Szent István Napokat, ahol bemutatják az István, a király című rockoperát Feke Pál rendezésében, valamint Gájer Bálint és a Budapest Jazz Orchestra nagykoncertjét. A polgármester kitért arra is, hogy idén a Múzeumok Éjszakája országos rendezvényen Esztergom Székesfehérvárral közösen kiemelt vidéki városként jelenik majd meg.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2404/20240417esztergom1.jpg?w=800&h=534&t=5)
Április 27. és 28. között rendezik meg az Akkor és Most Jármű Expot, ahol most is több mint száz járművel találkozhatnak az érdeklődők, sőt, a kétnapos esemény részeként ingyenes koncerteket is szerveznek. A másik rendezvény a Lampionos Hajós Felvonulás, amit idén április 30-án élvezhet a nagyközönség a Kis-Duna sétányról.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2404/20240417esztergom2.jpg?w=800&h=599&t=5)
Augusztus 1. és 3. között – idén negyedik alkalommal – a tehetséggondozó fesztiválon, az MMC Feszten a magyar könnyűzenei élet kiválóságaival, valamint neves hazai és nemzetközi előadókkal, véleményformálókkal várják a fiatalokat.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2404/20240417esztergom3.jpg?w=800&h=534&t=5)
A Múzeumok Éjszakája program során 11 esztergomi és 1 párkányi kiállítás, illetve múzeum lesz látogatható egy karszalag megvásárlásával.
Az Esztergomi Szent István Napok keretében augusztus 19-én a tavaly 40. évfordulóját ünneplő István, a király című rockoperát láthatja a közönség koncert formájában az Erzsébet parkban, ahol hallható lesz többek között Dolhai Attila, Malek Andrea és Miller Zoltán is. Augusztus 20-án Gájer Bálint és a Budapest Jazz Orchestra ad közös nagykoncertet, mai kifejezetten közönségszórakoztató produkció várható.
Sportos eseménynek is otthont ad Esztergom. Idén 22. alkalommal rendezik meg a Hídfutás nevű nívós eseményt, ami várhatóan most is több ezer embert mozgat majd meg a Mária Valéria híd két oldaláról.
Az Esztergomi Adventi Vásáron olyan különlegességet terveznek, ahol megmutatják a téli prémium gasztrokultúra világát a vásárba látogatóknak.
Az események összeállításánál a közös cél az volt, hogy Magyarország első városában minden ott élő és oda látogató vendég megtalálja a számára élményt nyújtó, izgalmas és színvonalas programot, tudtuk meg a Visit Esztergom sajtóközleményéből.