A világ egyik legszebb és leghíresebb látnivalójaként tartják számon az immár 600 éve a Vatikán területén álló, lenyűgöző Sixtus-kápolnát. Az időtlen szépségű freskók között járva nemcsak az Ószövetség alakjai elevenednek meg a legnagyobb itáliai mesterek keze nyomán, hanem szembesülünk a művészet halhatatlanságával és az emberi élet múlandóságával.
Az elsősorban a mennyezetfreskóiról híres épület neve, az építtető IV. Szixtusz pápára utal. A római pápák házi kápolnájaként készült építmény 40,9 méter hosszú és 13,4 méter széles. Eredetileg egy egyszerű ferences rendi épület volt kicsi ablakokkal, ugyanis az eredetileg Capella Maior elnevezésű templomot az építtető, Sixtus pápa városvédelmi célokra kívánta felhasználni. Ezért csipkézett, lőréses párkányzatot készíttetett, amelyen a katonák könnyebben rálőhettek az ellenségre. Végül az Angyalvár megépítésével a kápolna védelmi feladatai érvényüket vesztették.
A 19. század óta a pápaválasztó konklávé helyszíneként is működő templom eredetileg tagolatlan, lapos dongaboltozattal és kék színű, arany csillagokkal díszített mennyezettel bírt. Később a legnagyobb itáliai mesterek – Botticelli, Ghirlandaio, Pinturicchio, Perugino, Rosselli, Signorelli és Michelangelo – hagyták falain a tudásuk legjavát freskókba öntve.
Nehéz körülmények között is maradandót alkotni
Michelangelot II. Gyula pápa kérte fel 1508-ban a mennyezetfreskó elkészítésére. Szegény mesternek sokszor meggyűlt a baja az irigy rosszakaróival, akik folyton gáncsot vetettek neki. Ezt a munkát például Donato Bramante építész tanácsolta a pápának, mert arra számított, hogy Michelangelo belebukik ebbe a vállalkozásba.
A munka négy éven át tartott, mialatt Michelangelo nagyon nehéz feltételek mellett dolgozott: szenvedett a hőségtől és a hidegtől, valamint heteken át kényelmetlen testhelyzetben, fekve kellett festenie. A kápolnán átsétálva a jelenetek időrendi sorrendben láthatók és 300 alak népesíti be a falakat. Az 540 négyzetméternyi felületen az ószövetség leghíresebb jelenetei és alakjai elevenednek meg. Michelangelo volt az első, aki fiktív bronzszobrokat, márványreliefet, márványarchitektúrát alkotott a teljesen sík felületen.
Húsz évvel később festette meg másik remekművét, a kápolna hátsó falát beborító Utolsó ítélet című freskóját. Mikor elkészült, megsemmisítették az addig ott lévő Perugino Mária mennybevételét ábrázoló oltárképét.
Halhatatlan művek
A gigantikus méretű freskót 1979-től kezdve, több mint 10 éven át restaurálták. A szakemberek munkája nyomán eltűntek a sötét, barnás árnyalatok, és feltűntek Michelangelo elképesztően élénk színei. Meglepő érdekesség, hogy a munkálatok során során használt állványzat felépítéséhez ugyanazokat a falba fúrt és alulról a párkányzat által eltakart lyukakat használták, amelyeket annak idején a művész is.
A Vatikáni Múzeum részeként üzemelő kápolna állagmegóvásáért folyamatosan dolgoznak a restaurátorok, ugyanis az évente körülbelül 5 millió látogató által behozott por és a kilégzésükből fakadó páratartalom árt a freskóknak. Fényképezni szintén azért nem lehet, mert a vaku árt a műalkotásoknak. A világ minden tájáról érkező látogatók viszont hajlamosak elfelejteni, hogy egy liturgikus helyszínen vannak, ahol illik csendben maradni. Ezért a teremőrök nem győzik hangos „Silencio!" kiáltásokkal csendre inteni őket.
A Vatikáni Múzeum különböző helyszíneire szóló belépőkről ide kattintva tájékozódhattok.