Súlyosan megrongálták a kínai Nagy Falat

Súlyos károkat okoztak a kínai Nagy Fal egy szakaszában azok az építőmunkások, akik markológéppel vágtak utat a híres építményen keresztül Sanhszi tartományban, írja az MTI.

Forrás: u_2ui6kzp77g/Pixabay

A hatóságokat augusztus 24-én értesítették arról, hogy hatalmas lyuk tátong a falon. A helyi rendőrség közleménye szerint egy 38 éves férfit és egy 55 éves nőt vettek őrizetbe a rongálás miatt - írta kedden a BBC News.

A két gyanúsított egy hasadékot szélesített ki markolóval a Nagy Falban, hogy gyorsabban tudjanak átjutni rajta, és ezzel lerövidítsék az útjukat. A rendőrségi közlemény szerint ezzel "helyrehozhatatlan károkat okoztak".

A fal érintett szakasza Jujü megyében található. A tartományban a kulturális és történelmi örökség részeként védettséget élvez.

A Nagy Fal a világ leghosszabb, ember által készített építménye: hivatalos adatok szerint mintegy 8 ezer kilométer hosszan fut, de az összes falszakasz teljes hossza a becslések szerint akár 20 ezer kilométert is elérheti. A különböző szakaszai az i. e. 3. századtól csaknem kétezer éven át épültek, elsősorban északi és nyugati nomád törzsek támadásainak visszaverésére. 1987 óta szerepel az UNESCO Világörökség listáján, 2007-ben a világ hét új csodája közé választották.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek