Már javában készülnek a virágkocsik, s igazi karneváli lázban ég több mint 1500 karneváli táncos, zenész és akrobata, valamint közel 4000 ember, aki mind hozzájárul az ország egyik leglátványosabb fesztiváljának létrejöttéhez.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2307/20230726debrecen-viragkarneval-2023.jpg?w=800&h=534&t=5)
Az 57 éves tradícióval rendelkező karnevál napjainkban már lényegesen több mint látványos virágkompozíciók és nemzetközi művészeti együttesek felvonulása: egy héten át tartó színes programkavalkád, melyen számtalan látogató megtalálhatja a számára leginkább vonzó szórakozási lehetőséget. Ez évben augusztus 14. és 20. között rendezik meg - olvasható a karnevál sajtótájékoztatóján készült anyagban.
Továbbra is az augusztus 20-i felvonulás az egyik legnagyobb és legszínesebb programpont. Ezt idén is végignézhetjük tribünökről, de a helyfoglaláshoz jegyvásárlásra van szükség. Azt viszont jó hallani, hogy a Papp Művek jóvoltából a lelátók egyikét ez évben...
ingyenesen bocsátják a Debreceni Karitatív Testület részére, hogy nehezebb anyagi körülmények között élő családok is részesüljenek a karnevál élményében.
A felvonulást hagyományosan a Szent Korona kocsija nyitja 9 órakor. Az idei 12 virágkocsin megjelenik a Magyar Honvédség Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Kodály Filmharmónia Debrecen, a Tranzit Csoport, a Fórum Debrecen, a Teva, a Magyar Posta, a BMW Group Gyár Debrecen és a Richter Gedeon missziója.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2307/20230726.jpg?w=800&h=533&t=5)
A virágkocsikat 37 különböző csoport kíséri majd, akik között új és visszatérő társulatok is lesznek. Kilenc csoport külföldről érkezik: Kína, India, Horvátország, Szerbia, Spanyolország, Németország és Ausztria mellett Olaszország és Brazília is képviselteti magát.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2307/202307261.jpg?w=800&h=532&t=5)
A fergeteges egyhetes kapcsolódó programkavalkádról, napokra lebontva, a Debreceni Virágkarnevál weboldalán és Facebook-oldalán tudtok folyamatos információkat begyűjteni. Lesznek koncertek, nagy nyári flash-mob csődület, virágkötészeti verseny és érdekes kiállítások, mini koncertek is.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2307/202307262.jpg?w=800&h=533&t=5)