Bocsánatot kért a Colosseum falát megrongáló férfi

Bocsánatot kért a római ügyészségnek és Roberto Gualtieri római polgármesternek címzett levelében az a Bristolban élő bolgár fitneszedző és autós futár, aki kulccsal felvéste a Colosseum falára saját és barátnője nevét.

ColosseumForrás: Paris Orlando

Szeretnék teljes szívemből és őszintén bocsánatot kérni az olaszoktól és az egész világtól, amiért kárt okoztam egy olyan értékben, amely az egész emberiség öröksége" - írta a 27 éves férfi.

Ahogy korábban írtuk, a turista, akit a brit sajtó Ivan Dimitrovként azonosított, azt véste a római Colosseum falára, hogy "Ivan+Haley 23". Az esetről felvétel is készült, amelyet sokan láttak a közösségi médiában. Az ókori műemlék megrongálása közfelháborodást váltott ki Olaszországban. Miután a Colosseum igazgatósága panaszt tett, az Angliában élő turistát fotó- és videóösszehasonlítás alapján sikerült azonosítani.

A fitneszedző köszönetet mondott azoknak, akik odaadással, gondossággal és áldozatkészséggel őrzik a Colosseum felbecsülhetetlen történelmi és művészeti értékét".

Az Il Messaggero című római napilapban szerdán nyilvánosságra hozott levél írója szégyenkezéssel vallotta be", hogy "csak e sajnálatos események után tudta meg, milyen régi műemlékről van szó".A rongálásért ötezer euróig terjedő pénzbírsággal és tizenöt nap börtönbüntetéssel számolhat. A turista ellen kulturális javak megrongálása miatt folyik nyomozás.

A Colosseum Olaszország egyik legkedveltebb turistalátványossága, Róma jelképe. A világ legnagyobb amfiteátrumát, a gladiátorviadalok egykori helyszínét, amely 80-tól 523-ig fogadta a nézőket, tavaly több mint 7,5 millióan keresték fel. Idén ez már a negyedik eset volt, hogy valaki a Colosseum falára rajzolt.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek