Multikulturális élményközpontként nyitott meg a világ első kriptongyára Ajkán

1937-ben, Ajkán kezdte meg a működést a világ első kriptongyára, amely egy felújítást követően multikulturális élményközpontként született újjá, tudtuk meg a turizmus.comtól. 

KriptongyárForrás: KriptonItt - Kriptongyár Ajka/Facebook

A Kriptongyár épülete Ajka szellemi és épített örökségének része, mely Bródy Imrének, a kriptontöltésű izzólámpa feltalálójának állít emléket. A találmány hasznosítását a '30-as években őrültségnek tartották, de Aschner Lipót, az Egyesület Izzó akkori vezérigazgatója meglátta benne a hosszú távú lehetőséget, így a Tungsram külső szakértője segítségével Bródynak sikerült kifejlesztenie az új eljárást.

A három szintes épület alsó szintje az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával, indusztriális jellegét részben megőrizve újult meg, két szintje még felújítás előtt áll. Az első szinten jelenleg Németh Gyula Derkovits-díjas grafikusművész fém szobor kiállítása látható, a helyszín képzőművészeti és zenei programoknak is helyet ad.

A tervek szerint a felújításokat követően kortárs nemzetközi képzőművészeti eseményeknek és közösségi rendezvényeknek ad majd otthont a Kriptongyár épülete és környezete. A gyár tereiben olyan kulturális funkciót terveznek megvalósítani, ami tapasztalati úton vezeti be a látogatókat Ajka ipari múltjának titkaiba, írja az intézmény honlapja.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek