Rendszeres élőzenei koncertek kezdődnek a metróban

A közlekedési kultúra napján, május 11-én, csütörtökön mutatkozik be a 150 éves Budapest első metróállomása, ahol rendszeres élőzenei koncerteket hallhatunk majd, olvasható a BKK Facebook-oldalán létrehozott esemény leírásában.

Fővám térForrás: 2020 Nikoletta Lia Muhari/Shutterstock

Az úgynevezett Dalos Pont a Fővám téri metróállomáson található, ahol mostantól minden héten szerdán 16 és 19 óra között lesznek metrókoncertek. A pontos helyszínt az M4-es metró Fővám téri metróállomásának középső szintjén találjátok. A koncertek díjmentesek, de a metró területére csak érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet belépni.

16 és 17 óra között a Kelenføld nevű budapesti, alternatív pop-rock banda lép fel. A zenekar 2017 szeptemberében lépett ki a nyilvánosság elé, amikor megjelent az első, három számos EP-jük Pszichológus címmel. Azóta már több single-t, egy EP-t és egy nagylemezt is hallgathat a közönség.

17 és 19 óra között pedig OSSO játszik, aki a legtöbb budapesti és vidéki pubban megfordult már gitárjával az elmúlt 10 évben. Dolgozik hangmérnökként, zenei producerként, és amikor ideje engedi, utcazenél is. Jelenleg az első magyar nyelvű nagylemezén és angol nyelvű kislemezén dolgozik.

Az esemény leírása szerint a Fővám téri szpot lesz a 150 éves Budapest első Dalos pontja, ahol metrókoncertekkel dobják fel a napunkat, ami azt sugallja, hogy a jövőben újabb koncerthelyszíneket jelenthetnek be a metróban.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek