A delfinen utazó Erósz és bikafejek szobrai kerültek elő a paestumi romvárosból

A régészek terrakotta figurákat – egyebek között egy delfinen utazó Erószt – találtak az eredetileg szübariszi görögök által alapított Paestum itáliai romvárosban, a műkincsek új betekintést nyújtanak az ókori város vallási életébe.

A dél-olaszországi Campania tartomány Salerno megyéjéban található Paestum és Velia Régészeti Park igazgatósága közölte: hét bikafejre, több miniatűr templomra és oltárra, valamint a szerelem istene, Erósz ábrázolására bukkantak egy templom feltárása során. A templomot 2019-ben fedezték fel a régészek, és az időszámításunk előtti ötödik századból származik. Területén nemrég indították újra az ásatásokat, amelyeket a koronavírus-világjárvány miatt szakítottak meg.

A városközponttól távol, a városfal mellett, a tenger közelében található kis templom 15,6 méter széles, 7,5 méter hosszú, a bejáratánál négy, az oldalain hét dór stílusú oszloppal.

A felfedezések "nagyon érdekes fényt vetnek az ókori vallási életre" – hangsúlyozta Massimo Osanna, az olasz állami múzeumok főigazgatója.

Paestum és Velia Régészeti ParkForrás: BlackMac/Shutterstock

A szobrocskákon kívül egyéb, dekorációs célt szolgáló tárgyakat, valamint áldozati állatok vérének felfogására szolgáló vájatokkal rendelkező oltárt is találtak – mondta el a parkot vezető Tiziana D'Angelo.

Hozzátette: egyelőre tisztázásra vár, miért néptelenedett el a templom az időszámításunk előtti második század végén.

Az UNESCO által a világörökség részeként elismert Paestumot görögök alapították hatszáz évvel időszámításunk kezdete előtt Poszeidonia néven. Később római kézre került. A városban több ókori görög templom maradt fenn kiváló állapotban.

Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter elmondta, hogy a paestumi kis templomban talált több száz áldozati felajánlás, szobor és oltár megerősíti a helyszín rendkívüli jelentőségét.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek