Lovának levágott fejével és aranytárgyakkal együtt találták meg egy hun vezér sírját

Több mint száz aranytárggyal és a lova fejével együtt eltemetett népvándorlás kori, vélhetően hun uralom alatt élt vezér sírját tárták fel a bukaresti Vasile Parvan Régészeti Intézet kutatói a tervezett A7-es autópálya Ploiesti és Buzau közötti szakaszának nyomvonalán.

A kép csak illusztrációForrás: Shutterstock.com

A hírt több romániai portál is közölte a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) Facebook-oldalán tett bejelentésére hivatkozva. A közösségi oldalon közölt videóban Silviu Ene, az intézet tudományos felelőse elmondta: a 4-5. századi sírban talált több mint száz arany vagy aranyozott tárgy között aranyozott kard, tőr, tegezveretek, ruhaveretek, egy bronzüst és nyílhegyek is voltak. Az eltemetett férfi arcát vélhetően aranymaszk borította, ennek a maradványait is megtalálták. Hozzátette: a sírból lókoponyát és lócsontokat is kiemeltek.

A híradások szerint nagyon nehéz körülmények között zajlott a feltárás, mivel esős időben akadtak rá a leletre. Úgy ítélték meg, hogy addig nem hagyhatják abba a munkát, míg a teljes sírt fel nem tárják, különben nem tudták volna megoldani az ásatási helyszín őrzését. Így az éjszakába nyúlóan, elemlámpák fényénél fejezték be az értékmentést. A Régészeti Intézet aligazgatója kivételes jelentőségűnek minősítette a leletet:

Olyan harcos sírját találtuk meg, akit minden jelvényével, presztízstárgyával együtt temettek el.

Mivel a lelet egyaránt tartalmaz fegyvereket, dísztárgyakat, lószerszámokat, ezért a tárgyak közötti összefüggések is fontosak. A sírba csak a ló reprezentatív részeit temették, amilyen az állat koponyája és lábszárcsontjai. A lelet korát a tárgyak tipológiája alapján becsülték a 4-5. századra, a pontosabb kormeghatározás érdekében további vizsgálatokat kell elvégezni.

Ezen a fotón viszont már egy, a sírban megtalált aranytárgy láthatóForrás: CNAIR video shooting / Facebook

Az írásos források alapján ebben a korban a Dunától északra fekvő területeken vélhetően hun, gót és hun uralom alatt álló más népek éltek. A mostani felfedezést egyedinek tartják, de a környéken találtak még hun üstdarabokat, sírokat és viseleti tárgyakat, és itt került elő a pietroaselei kincs is.

"A vizsgálatok még az elején tartanak, de a fegyverek alapján feltételezhetjük, hogy az illető harcos volt, a leltárba vett tárgyak kronológiáját összevetve az ókori forrásokkal feltételezhetjük, hogy hun uralom alatt élt" - mondta a szakember.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek