Ismét kigyúlnak Pécs városának varázslatos fényei

Ismét itt az idő, már készülhetünk a július 7-re tervezett Zsolnay Fényfesztiválra, amikor megláthatjuk Pécs színes fényekben fürdő, varázslatos és átlényegült arcát is. Méghozzá több mint 20 helyszínen, amik végigfutnak a Fény Útján.

Limelight: ÚRI MURIForrás: Zsolnay Fényfesztivál / Zsolnay Light Festival / Facebook

Az ingyenes, négynapos rendezvényen fényköntöst kapnak az épületek és fényszőnyeget az utcák, fényinstallációk jelennek meg a legszokatlanabb helyeken. Többek között a Pécsi Galériában, a Széchenyi téren a Dzsámi homlokzatán, a Jókai téren vagyis a Fénypiacon, a Pécsi Vásárcsarnoknál és a Barbakán Várárokban is, csak hogy párat említsünk.

A Zsolnay Fényfesztivál 2016-ban születettett meg, mint hazánk első fényfesztiválja, mely még ma is kuriózumnak számít az ilyen típusú rendezvények világában. Míg a fényfesztiválok többsége téli időszakra pozicionálja magát, Pécs úttörő módon nyári időpontot választott, így a nappali és éjszakai programok egyaránt bőséges élményt nyújtanak.

A fesztivál estéin ráérősen korzózhatunk a belváros legismertebb épületeit útba ejtő Fény Útján, ahol a látvány megalkotásában az ország számos vetítő csapata részt vesz, általuk kel életre a több mint 10000 négyzetméternyi vetített felület, mely európai viszonylatban is kimagasló attrakció.

Squidsoup: SubmergenceForrás: Zsolnay Fényfesztivál / ©Paul Blakemore / FB

A fesztivál Facebook-oldalán közzétett fotók alapján nem csak nézelődhetünk majd, hanem részesei is lehetünk a fényjátékoknak, vetítéseknek, installációknak. A cikk nyitóképén látható Squidsoup: Submergence, melyet az Árkád Pécs Bevásárlóközpontban találunk majd, egy olyan több ezer LED golyóból álló hatalmas térbeli alkotás, ami kívülről is varázslatos képet mutat, de a legizgalmasabb élményt akkor nyújtja, ha bátran belemegyünk a közepébe és néhány percig elidőzünk ott.

A Barbakán várárokban bemutatott Limelight: ÚRI MURI című fényinstalláció pedig szó szerint játszani hív. A leírás szerint a tenisz a Zsolnay család egykori teniszpályáján - igazi úri muri! Itt, ha csapatokat alkotunk, akkor a fény segítségével lejátsszhatunk egy 21. századi teniszmeccset egy történelmi várárokban, a természet rejtekében. Ilyen lehetőséget sem kínálnak mindenhol.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek