Képek: Ilyen lesz a megújult Északi Járműjavító

Vitézy Dávid a Facebook-oldalán tette közzé a hírt, mely szerint építési engedélyt kaptak az új Közlekedési Múzeum első épületei, vagyis az a négy kisebb épület az ingatlan északkeleti szegletében, melyek korábban az Északi Járműjavítóhoz tartoztak. 

Ezek között találunk egy '50-es években épült, ikonikus hidegháborús óvóhelyet, mely műemléki védettség alatt áll, és országos szinten egyedülálló módon korabeli berendezése is teljesen fennmaradt. Az itt kialakított kiállításon a bunker berendezését és történetét ismerhetik meg a látogatók, betekintést nyerve a hidegháborús korszak és a nukleáris fenyegetettség világába. Az épületben továbbá a művészeti installációkat is láthatunk majd.

A megmentendő épületek és körülöttük a tervezett új múzeumkert.Forrás: facebook.com/vitezydavid

A mellette található, XX. század elején épült, vasúti hangulatot idéző földszintes épületben a múzeum étterme és kávézója lesz. Ez az épület állt a Kertem bárpultja mögött idén a nyári hónapokban. A négy épület közül a legészakibb, 1970-es években épült mozdonymérlegház is megmarad, új funkciót kap: a múzeum itt egy kisebb restaurátorműhelyet rendez majd be, ahol a tervek szerint

egy-egy nagyobb jármű felújításában – önkéntességi programban a múzeumi dolgozókon kívül érdeklődők, közlekedésbarátok is részt vehetnek majd.

A negyedik újjászülető épület a Dízelcsarnok mögött közvetlenül a terület egyetlen, a második világháborút túlélt épülete, egy vasúti hangulatú raktár, ebben rendezvény- és kiállítótér kap helyet. Az épületben az Északi Járműjavító egykori gazdag kulturális életét továbbvivő társadalmi funkciók is megjelenhetnek. Ez a Kertem területe és a Múzeum között álló régi épület.

A Dízelcsarnok környékének egyetlen, a világháborús bombázásokat túlélt vasúti épületeForrás: facebook.com/vitezydavid

Az új Közlekedési Múzeum terveinek elkészítésére kiírt nemzetközi tervpályázaton 2019-ben a zsűri egyöntetű döntéssel a New York-i Diller Scofidio + Renfro világhírű építészirodát és magyar partnerét, az Ybl-díjas Noll Tamás vezette M-Teampannon építészirodát választotta ki győztesnek. A beruházást teljes egészében a központi költségvetés finanszírozza.

Az új Közlekedési Múzeum a korábbinál kétszer nagyobb állandó kiállítással, egy barnamezős terület átfogó, vasúti megállóhely fejlesztést is magába foglaló rehabilitációjával, új közösségi tereivel és új minőségi zöldfelületeivel Kőbánya és Józsefváros elhagyatott ipari, vasúti területeinek megújulásának katalizátora lehet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek