Különleges járművekkel bővül a Közlekedési Múzeum

    A 10. kerületi, egykori Északi Járműjavító területén még az építkezés megkezdése előtt időszaki kiállítással és programokkal várja látogatóit a Közlekedési Múzeum, amint ezt a járványhelyzet lehetővé teszi. Az új múzeum beruházási helyszíne még az idén megnyílik a látogatók előtt, a régi Dízelcsarnokban pedig kiállítással és programokkal várják a látogatókat. Az új kiállítás helyszínére öt különleges vasúti jármű érkezett január 11-én reggel.

    Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

    Mint Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója elmondta: "Nagy öröm számunkra, hogy bejelenthetjük: idén, még az építkezés megkezdése előtt a Dízelcsarnokban időszaki kiállítással jelentkezik a Közlekedési Múzeum. A múzeum leendő új otthonában, az egykori Északi Járműjavító területén ezzel már az építkezés kezdete előtt betekintést engedünk a régi járműjavító csarnokba, ahol időszaki kiállítást tervezünk a járműjavító és környezetének történetéről - ehhez az ideiglenes kiállításhoz érkeztek most meg a mozdonyok".

    Mint hozzátette, részletesen bemutatják majd az új múzeum terveit is, amelyeken gőzerővel dolgoznak annak érdekében, hogy új kulturális negyedet hozzanak létre a kőbányai egykori rozsdaövezetben.

    Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

    Az öt különleges vasúti jármű: az ikonikus 424-es gőzmozdony, a vasútvillamosítás kiemelkedő alakja, a Kandó Kálmán által tervezett, már 1932-ben forgalomba állt V60-as villanymozdony, valamint egy 242-es gőzmozdony, egy M44-es tolatómozdony, és egy CMN személykocsi. Ezeket követi az 1935-ös Árpád gyorssínautóbusz, amely Budapest és Bécs között közlekedett.

    A járművek egyébként szorosan kötődnek a helyszínhez, hiszen többségüket itt javították az Északiban, az ország egykori legnagyobb vasúti járműjavítójában.

    A lehetőség, hogy a Közlekedési Múzeumnak újra egy saját helyszínen megrendezett időszaki kiállítása lehet – amit természetesen a vírushelyzetet és a rendelkező szabályozásokat figyelembe véve nyit majd meg a múzeum – azt is jelenti, hogy folyamatos múzeumpedagógiai és családi programokkal, időszakos eseményekkel, konferenciákkal, járműbemutatókkal, rendezvényekkel, eseményekkel várja a látogatókat a Közlekedési Múzeum.

    Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

    A múzeum kiemelt célja, hogy megőrizze a helyszínen ma látható, ipari múltat idéző állapot, és azt világszínvonalú kortárs építészettel egészítse ki. Az új Közlekedési Múzeum építésére ezért nemzetközi tervpályázaton a szakmai zsűri egyöntetű döntéssel a New York-i Diller Scofidio + Renfro sztárépítész-irodát és magyar partnerét, az Ybl-díjas Noll Tamás vezette M-Teampannon építészirodát választotta ki.

    A kormány 2020 májusában döntött arról, hogy biztosítja az új Közlekedési Múzeum épület-komplexumának és új állandó kiállítás tervezésére, előkészítésére szükséges támogatást. Az új Közlekedési Múzeum projekt Európa egyik legnagyobb barnamezős fejlesztése. Az új Múzeum építése leghamarabb 2023-ban kezdődhet, ezért nyitják meg az épületet a következő két tavaszi-nyári szezonra a látogatók előtt – olvasható a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum weboldalán.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!