Elveszett naptemplomot fedeztek fel Egyiptomban

Az Abu Gorabban dolgozó régészeti misszió társigazgatója, Massimiliano Nuzzolo szerint, Egyiptom elveszett naptemplomainak egyikét fedezhették fel a régészek Kairótól mintegy 15 kilométerre délre. A leletre, amire senki nem számított, egy másik templom alatt bukkantak rá  - közölte a CNN hírtelevízió online cikke.

Az első naptemplom – Niuszerré (vagy Neuszerré Ini) az ókori egyiptomi V. dinasztia hatodik uralkodójának szentélye volt – 1898-ba fedezték fel. Niuszerré 24-35 évig uralkodhatott, az i. e. 25. században.

A mostani feltárások leletei viszont arról tanúskodnak, hogy Niuszerré naptemploma, mely hatalmas felfedezésnek számított, egy másik naptemplom maradványira épült.

"A 19. századi régészek ennek az agyagtéglából készült épületnek csak egy nagyon kicsi részét tárták fel Niusszerré kőtemploma alatt, és arra a következtetésre jutottak, hogy az a kőtemplom egy korábbi építési szakaszának a részét képezi" – magyarázta Nuzzolo, a Lengyel Tudományos Akadémia Mediterrán és Keleti Kultúrák Intézetének egyiptológusa. "A mi feltársunk bizonyítja, hogy ez egy teljesen más épület volt, amelyet Niuszerré előtt húztak fel" – tette hozzá.

A régészek a feltárási területen találtak egyebek között Niusszerré előtti uralkodók nevével ellátott pecséteket, két mészkő oszlop alapjait, amelyek a bejárati oszlopcsarnok részét képezték, valamint tucatnyi érintetlen söröskancsót.

Az eredeti templomot teljes egészében agyagtéglából építették. A söröskancsók egy részét olyan sárral töltötték meg, amelyet egykoron kizárólag vallási szertartásokhoz használtak. Az agyagedények az i.e. 25. század közepén készültek a régészek szerint, egy vagy két generációval Niuszerré kora előtt.
Méreteiben az agyagból készült emlékmű hatalmas lehetett, de Niusszerré rituálisan megsemmisítette, hogy saját naptemplomát felépítse, magyarázta Nuzzolo.

A kép 2014 februárjában készült II. Ramszesz sírboltjában, Abu Simbel területén, Felső-EgyiptombanForrás: AFP/Mahmoud Khaled

Ezeket a templomokat Rá napisten kultuszának szentelték. Történelmi források szerint hat naptemplom épült a fáraók korában, de csak kettőt tártak fel eddig. Ezen forrásokból tudjuk, hogy valamennyi naptemplomot Abu Gorab térségében építették, mondta az egyiptológus. Nuzzulo és csapatának felfedezését a "Lost Treasures of Egypt" (Egyiptom elveszett kincsei) című National Geographic sorozatban mutatták be, melyet november 14-én vasárnap láthattak a tévénézők.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek