Pékségben, pincében, kocsmában éneklik meg Budapestet

Ma, azaz november 17-én ünnepli Budapest a 148. születésnapját, és ennek alkalmából három napon keresztül ingyenes koncerteken vehetünk részt a legszokatlanabb helyszíneken: pékségekben, kávézókban, pincészetekben és éttermekben. Fellép többek között Sena, DJ Vadim, de Németh Juci és G. Szabó Hunor is együtt zenélnek a hétvégén. A szervezők ráadásul egy meglepetéssel is készülnek a 100 szóban Budapest csapatával közösen, írja a Budapest Brand egy közleményben.

BudapestForrás: Kate Kasiutich/unsplash

A főváros hivatalos turisztikai szervezete által rendezett programsorozat, a Budapest BonBon, negyedik alkalommal hoz zenei meglepetéseket Budapest minden egyes kerületébe. A fellépő elektronikus, komoly- és könnyűzenei előadók között szerepel a fúziós jazz-hip-hop trió Jazzbois, amelyik a wekerlei A másik boltban lép fel, a Fourtissimo rézfúvós kvartettje a kőbányai Másik Bisztróban zendít rá, O'Sullivan pedig a budafoki Várszegi Pincészetben ragad gitárt.

Hiphop underground parti a Lumenben

A város legjobb hiphop underground partijából ad ízelítőt Sena és DJ Vadim a Lumen Kávézóban november 17-én, este fél 9-től. Dj Vadim nemzetközileg elismert producer és DJ, aki kultikus része az angliai underground hiphop életnek, lemezei a műfaj kedvelőinek a toplistáin szerepelnek már a 90-es évek óta. Senával 2015-ben készítettek közös lemezt, és azóta is együtt zenélnek, amikor csak tudnak. Így a mostani születésnapi Budapest BonBonra is együtt érkeznek, sőt, most a koncert keretében a friss-ropogós idei nyertes 100 szóban Budapest történetet is előadják. 

Legendás duó a Pótkulcsban

A legendás duó, Németh Juci & G. Szabó Hunor a Pótkulcs Budapestben zenél november 18-án 19 órakor. A különböző formációkból (Budapest bár, The Qualitons) jól ismert zenészek a magánéletben is egy párt alkotnak, és most együtt lépnek színpadra. Műsorukban saját szerzeményeik mellett múltbéli kedvenceikből válogatnak, melyeket sajátos felfogásban és hangszereléssel játszanak el, és persze az idei 100 szóban Budapest egyik történetét is előadják most. További koncertek és részletek az esemény Facebook-oldalán találhatóak.

100 szavas történetek Budapestről

Egy város, két városrész és huszonhárom kerület, legalább kétmillió lakos és naponta több millió élmény - így festene Budapest számokban. És, hogy még plasztikusabbak és átélhetőbbek legyenek ezek az élmények, idén minden kerületben a Budapest BonBon helyszínein látható lesz egy-egy történet és a hozzá tartozó illusztráció, a 100 szóban Budapest történetíró pályázatának győztes alkotásaiból, amelyek városlakóknak és nem városlakóknak egyaránt szólnak.

Az idei mezőnyben előfordultak történetek a Városligetnél eldurranó léggömbökről, egy budai földmérőről, a betondzsungel-bestiárium lényeiről, a villamosok mentál-higiéniájáról vagy a Nyugati mellett sétáló Antonio Banderasról. A huszonhárom kerületben a fellépő előadóik tolmácsolják a kerülethez tartozó 100 szavas novellát, belecsempészve a történeteket a koncertekbe.

Aki a három nap folyamán ellátogat három Budapest BonBon koncertre, és fotót készít róla, majd a képeket feltölti Instagramra vagy Facebookra a #budapestbonbon #enbudapestem és #100szobanbudapest hashtagekkel, és benne van az első ötben, Poket ajándékcsomagot kap.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek