Az erotikus extázis nyomában: Khadzsuráhó zavarba ejtő templomszobrai

Ezer évvel ezelőtt India közepén, távol a fontos utaktól, a folyóktól, kietlen, száraz földeken, amelyeken ma is csak néhány házacska kapaszkodik meg, egy Khadzsuráho nevű falucska mellett felépítettek nyolcvanöt templomot. A falaikon látható jelenetek könnyen zavarba ejthetik a látogatókat. De vajon mindig így volt ez?

Khadzsuráhót híres turistacélponttá a templomok erotikus témájú szobrai tették, jóllehet, a mintegy 20 000 szobornak csak kis része, mintegy száz épül e tematika köré. A szalagfrízek leginkább ünnepségeket, felvonulásokat, vadászjeleneteket, isteneket és harcosokat ábrázolnak, de nem ritkák a geometrikus motívumok és növényábrázolások sem.

A templomépítések sorozata a nyugati templomkomplexumban található Laksmana-templommal kezdődött - A képre kattintva galéria nyílikForrás: saiko3p/Shutterstock

A mintegy 85 hindu és dzsainista templomból mára 20 maradt fenn látogatható formában. A műemlékek a hindu templomépítészet nágara stílusának legismertebb képviselői közé tartoznak, 1986-tól a kulturális világörökség részét képezik. 

Mi lehetett a szobrok szerepe?
Khadzsuráhó erotikus szobrainak szerepére ugyanakkor máig nincs egyértelmű magyarázat. Erotikus szoborkompozíciókra máshol is akad példa (például Konárakban), a legismertebbek mégis az itteni templomok külső falain látható ábrázolások. A szerelmi egyesülést nyíltan ábrázoló, képregényszerű jeleneteket a nyugati művészettörténészek közül sokan úgy értelmezik mint a misztikus tantrizmus képi bemutatását, azaz tekinthető ez egyfajta ember-isten egyesülés képi megformálásának is, ami bizonyos hindu szekták teológiájának sajátja. Nem mindenki ért azonban egyet ezzel az értelmezéssel - derül ki a Wikipédia szócikkéből.

A templomfalakon látható erotikus jelenetek, a csoportszex, a földöntúli gyönyör, amit a testi örömök láthatóan nyújtanak, egy felnőtteknek szóló lapban fel sem tűnne. De egy ezer éves templom falán? Valószínű, hogy India abban a korban, amikor a Khadzsuráho melletti templomok épültek, az ázsiai Eldorádó volt. Lakói gazdagok voltak, a föld pedig virágot és gyümölcsöt is bőséggel adott. A gazdagon felékszerezett emberek vidámak voltak, kivették részüket a lakomákból, a vadászatokból, szerették a zenét és a táncot.

Akkoriban Indiában a hit követelte szokások és a világi élet között nem voltak éles határok. A templom egyszerre volt szentély, gyülekezőcsarnok, fürdő, színházterem, klub vagy történetesen istálló, nem úgy, mint a huszonegyedik században.

Utazás Indiába

2021. október 12-től érvénybe lépett Magyarország megállapodása Indiával a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról. A megállapodástól függetlenül minden Indiába beutazást tervezőnek az utazás megkezdése előtt kötelező módon nyilatkoznia kell az egészségi állapotáról. A nyilatkozatot (Self Declaration Form) elektronikusan kell kitölteni és feltölteni az Újdelhi repülőtér honlapján keresztül. A részletekről érdemes itt tájékozódni.


Az indiai látogatásra az éghajlat miatt egyébként a legjobb időszak a hűvös, csaknem teljesen száraz évszak, mely novembertől február végéig tart. Ha később utazunk, érdemes számolni azzal, hogy a dél-ázsiai országban a forró, száraz évszak márciustól júniusig, a fülledt, meleg, esős évszak pedig júliustól októberig tart.

Indiában a harmadik évezred elején is természetes még, hogy baráti összejövetelek alkalmával a férfiak és a nők külön szobában beszélgetnek, az asztalhoz külön csoportokban ülnek le, és olykor még a nagyvárosokban is illetlenségnek számít esküvő előtt nyilvános helyen fiúnak és lánynak randevúzni. Ez azonban csupán látszatprüdéria. A hinduk szerint ugyanis a szex az élet egyik öröme, amit megfelelő helyen és időben, de gyakorta kell végezni. A szent iratok szerint a nők nyolcszor annyira élvezik a nemiséget, mint a férfiak. Ezért a frigiditás Indiában szinte ismeretlen. A szenvedély hatalma erős fegyver a nők kezében.

A cikkhez felhasznált irodalom: Kalmár Gy. - Stalter Gy.: Jöjjön velünk Indiába!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek