Spanyol életérzéssel és női sorsokkal érkezik a legújabb filmhét

Spanyolország sokszínű filmterméséből ad ízelítőt október 26. és november 1. között a Spanyol Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A tizennégy filmet tartalmazó válogatásban erős hangsúlyt kap Pedro Almodóvar művészete.

Forrás: Spanyol Filmhét 2021 / Press

Október 26-án a Velencében díjazott új filmje, a Párhuzamos anyasorsok nyitja a filmhetet, de a programban további két alkotás is a nevéhez kötődik: az Emberi hang című kisfilmnek a rendezője, míg a Benidormban havazik című Isabel Coixet-filmnek a producere volt. A programban kiemelt helyet kaptak a női sorsokról, női élethelyzetekről szóló alkotások – olvasható a sajtóközleményben és az esemény Facebook-oldalán.

A Spanyol Filmhét nyitófilmjének, a Párhuzamos anyasorsok történetében két egyedülálló nő sorsa fonódik egybe, miután egy napon adtak életet gyermeküknek. A Penélope Cruz és Milena Smit főszereplésével készült alkotás bemutatóján fellép a világhírű Las Migas flamencoegyüttes, az este díszvendége pedig a film férfi főszereplője, Israel Elejalde lesz.

Emberi hang, a főszerepben Tilda SwintonForrás: Spanyol Filmhét 2021 / Press

Almodóvar másik filmheti bemutatója az Emberi hang című rövidfilm. A mű a spanyol mester első angol nyelvű rendezése, Jean Cocteau azonos című színházi monológjának szabad adaptációja. Hősét, a hűtlen szeretőjére várakozó nőt Tilda Swinton alakítja. Szintén női közösségbe enged bepillantást a tavalyi év sikerfilmje, a 2021-es Goya-gálán négy díjjal is elismert A lányok, amely egy zaragozai katolikus leánygimnázium életébe kalauzol el október 27-én. A patriarchális társadalom korlátozó tradíciói adják az október 28-án látható Vakító villanás című film alapélményét is, amelynek amatőr szereplői egy elnéptelenedő extremadúrai falu idős asszonyai.

A filmhéten vígjátékokat, road movie-t és thrillereket is vetítenek. A komédiák sorából az Egy kis kellemetlenség mindenképpen ajánlott. Ez a film két magányos nő, két generáció egymásra találásának komédiáját meséli el úgy, hogy közben a történet főszála egy különös eltartási társbérlet körül forog.

A Park Güell a Lakótársat keresünk egyik álomszerűen szép helyszíneForrás: Pajor Pawel/Shutterstock
Filmek, amelyekben benne van Spanyolország minden színe és illata
A spanyol filmeket azért tudjuk rajongásig szeretni, mert hihetetlenül változatosak, és ebbe a szatírától a drámán át a vígjátékig minden bőven belefér. Mivel Spanyolország hatalmas, gyönyörű, kultúrája fantasztikusan sokszínű, és kulináris élete is izgalmas, így szinte lubickoltunk a filmek válogatásában. Tartsanak velünk Barcelonába és Madridba, járják be velünk Ibizát, a Caminót és a tengerpartot, közben pedig ismerjék meg az „igazi" baszkokat, a foci szentségét és a szerelem mindenféle variációját.

Dráma és thriller határán mozog a három Goya-díjjal jutalmazott, október 21-én látható Ane. A Baszkföldön játszódó alkotásban a biztonsági őrként dolgozó Lide nyomoz a lánya után, aki a környéken kirobbant zavargásokban tűnt el. Naplórészletekből és archív filmfelvételekből áll össze a november 1-én vetített Vivian Barrett naplója, amely egy asszony és egy férfi történetét meséli el a 20. század közepéről.

A Spanyol Filmhétre a Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia közös szervezésében kerül sor. A filmek eredeti nyelven, magyar felirattal láthatók, és a filmszínház oldalán keresztül is foglalhatók rá jegyek.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek