A vígjátékok, a zene és a gasztronómia uralják az idei Spanyol Filmhetet

A Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia együttműködésében megvalósuló filmhét kínálatban idén tizenkét alkotás szerepel. A programban hangsúlyos szerephez jutnak a művészetek, a gasztronómia, a történelmi és a társadalmi kérdések, valamint az érzelmek és a humor is - olvasható az MTI-n.

Forrás: Yelkrokoyade/wikipedia.org

A filmhét október 29-én, kedden Marta Díaz de Lope Díaz rendező Vallásos rajongás című, első nagyjátékfilmjének vetítésével kezdődik.

A történet a Gloria Munoz alakította főhős szemszögéből rajzol szatirikus képet egy andalúziai kisváros férfiak által dominált vallási közösségéről.Az alkotás közönségdíjat kapott a Málagai Filmfesztiválon, Carmen Flores pedig megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést.

A vígjátékok sorát gazdagítja a tavalyi év két legsikeresebb spanyol komédiája is.
Október 31-én tűzik műsorra a Superlópez című filmet, amely az észak-amerikai szuperhősöket parodizálja, Dani Rovira alakításával pedig az év egyik legnézettebb spanyol mozidarabja lett.November 3-án vetítik A Bajnokok című vígjátékot, amelynek főhőse egy kosárlabdaedző (Javier Gutiérrez), akit egy ittasan elkövetett közlekedési kihágás miatt büntetésből és terápiás célból egy értelmi fogyatékossággal élő fiatalokból álló kosárcsapat mellé rendelnek.

A programban szerepel még az Óriás című filmdráma, amely az altzói óriásként is ismert Miguel Joaquín Eleizegui életéről szól. A politikai korrupciót mutatja be A rendszer című thriller, két cigánylány kapcsolatáról mesél a Carmen és Lola című filmdráma, míg a sztárság és identitás kérdéseit feszegeti a Ki énekel majd neked? című alkotás.

November 3-án a kortárs spanyol film egyik legsikeresebb női szerzőjének, Icíar Bollaínnak az Út a királyi operába című filmjét láthatja a magyar közönség.
Bollain, aki a kamera mindkét oldalán gyakran feltűnik, ezúttal Carlos Acosta, a világhírű kubai balett-táncos történetét meséli el.

Az idei Spanyol Filmhéten hangsúlyt kapnak a művészetek, a tánc mellett a zene és a képzőművészet is. November 2-án A Camarón: Flamenco és forradalom című dokumentumfilm a flamenco zene egyik megújítója, a fiatalon elhunyt Camarón de la Isla kivételes alakját idézi meg, míg október 30-án vetítik A Prado múzeum - Csodák gyűjteménye című dokumentumfilmet, amely a 200 éve fennálló madridi Prado Múzeum gazdag festészeti anyagán vezeti végig a nézőket Jeremy Irons közreműködésével.

Mindezek mellett október 31-én tűzik műsorra a Minden szem lencsében lakik egy isten című személyes hangú gasztrodokut Spanyolország egyik legjobb étterméről, az alicantei hegyekben található, két Michelin-csillagos L'Escaletá mindennapjairól, filozófiájáról.

November 1-jén vetítik A mások csendje című alkotást, a világszerte több díjjal elismert történelmi-politikai dokumentumfilmet, amely a Franco-korszak áldozatainak újraindított jogi küzdelmét dokumentálja - írták a tájékoztatóban.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek