Négy kerület jellegzetességeire épül a Budapesti Őszi Fesztivál

A fesztivál, melynek ideje alatt színpaddá alakul Budapest, harminc éve indult útjára, és szeptember 26. illetve október 10. között megújult formában, több mint 100 programmal és számtalan helyszínnel tér vissza. A kortárs és kerületeket összefogó programsorozat, ahogy a szervezők nevezik, egy klasszikus, kortárs, sokszínű, befogadó és mindenekelőtt szabad városi örömünnep.

MetrumBachForrás: Kocsány Kornél / Budapesti Őszi Fesztivál / Press

Aki ellátogat a Budapesti Őszi Fesztivál programjaira megtudhatja, kire mondjuk azt hogy kortárs. Azokra, akikkel életünk során találkozunk vagy együtt mozgunk és lélegzünk? Vagy akinek gondolatai, alkotásai még ma is szüntelenül kifejtik ránk hatásukat?

De megismerhetünk #ébrenálmodókat, akik különböző produkciókon keresztül korunk ellentmondásait és a folyamatos jelen tébolyát értelmezik a művészetükkel, valamint #együttmozdulókat, akik a részvételre és interaktivitásra nyitott közönséget célozzák meg. A #welcomeculture sorozatban pedig külföldi alkotókat és produkciókat mutatnak be a szervezők.

Az Őszi Fesztiválon idén négy kerületben valósulnak meg a helyi jellegzetességekre építő, de minden látogató számára élményt nyújtó programsorozatok. Az I. kerületben a #szellemóriásokvára korszakos zsenik művészetét idézi fel, a II. kerületben a #margitköz a Margit körút sokáig kihasználatlan tereit tölti meg élettel, a VIII. kerületben az #ezerhangújózsefváros a multikulturális hagyományokat és törekvéseket mutatja be, míg a XI. kerületben az #ablakabartókra új perspektívákat nyit és határátlépésekre hív - olvasható a sajtóközleményben és a fesztivál Facebook-oldalán, ahol folyamatosan frissül a programok listája. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek