Leleplezték a meztelen Kupidót rejtő Vermeer-festményt

Vermeernek a levelet olvasó lányt ábrázoló festménye jól az emlékezetébe égett a művészet iránt érdeklődő közönségnek: az ablak előtt álló lány szinte elválaszthatatlan a háttérben lévő puritánnak tűnő faltól. Így aztán megdöbbentő élmény szembesülni vele, hogy a festő eredetileg nem is egyszerűen csak a falat, hanem a szerelem istenének meztelen képét festette oda, és ez radikálisan más megvilágításba helyezi a festményt.

A rejtőzködő alak

Vermeer: Nyitott ablaknál levelet olvasó lány (1659)Forrás: Wikipedia

Johannes Vermeer Nyitott ablaknál levelet olvasó lány (1659) című festménye már 250 éve a drezdai Gemäldegalerie tulajdonában van, és valójában már egy 1979-es röntgenvizsgálat óta ismert volt, hogy a simára festett fal mögött egy meztelen Kupidó rejlik. A kutatók korábban azt feltételezték, hogy maga Vermeer gondolta meg magát festés közben, és rejtette el Kupidó képét.

A 2017-es vizsgálatok azonban megállapították, hogy a háttérben lévő Kupidót valójában egy másik kéz festette le, írja a The Art Newspaper. Amikor a 19. századi lakkrétegeket elkezdték eltávolítani a festményről, a restaurátorok észrevették, hogy a festék oldhatósági tulajdonságai a fal középső részén eltérnek a festmény más részeinél tapasztaltaktól.

Ezt követően további vizsgálatokra került sor, melyek bebizonyították, hogy Ámor képe és a ráfestés között kötőanyag és szennyeződésréteg található. Ebből a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy több évtized telhetett el Kupidó megfestése és a ráfestés között, ezért nem valószínű, hogy Vermeer maga festette át a képet.

Amikor a kutatás eredményeit 2019-ben bejelentették a nagyközönségnek, Uta Neidhardt vezető restaurátor úgy fogalmazott, hogy ez volt pályafutása "legszenzációsabb élménye". "Ez egy új festménnyé teszi a képet" – mondta.

Vermeer (1632-1675), a holland barokk festészet legkiemelkedőbb alakja, leginkább zsánerképeiről ismert, melyeken a középosztály életének jeleneteit örökítette meg. Leány gyöngy fülbevalóval című festménye miatt, mely egy romantikus regény és film ihlető forrása is volt, az Észak Mona Lisájának festőjeként is emlegetik.

A drezdai kiállítás

A Nyitott ablaknál levelet olvasó lány kép felső festékrétegét mikroszkóp alatt, egy szikével távolították el. A közönség az "új" festményt szeptember 10-től január 2-ig láthatja majd a drezdai múzeum Johannes Vermeer: Tükröződésről (On reflection) című kiállításán. A tárlat a tíz Vermeer-festménnyel az utóbbi évek egyik legjelentősebb kiállítása lesz a holland mesterről, akinek mindössze 35 nagy kiterjedésű festményéről tudunk.

Vermeer: A geográfusForrás: Wikipedia

Látható lesz többek között A geográfus (1669), egy utcarészletet bemutató festmény Delfti utca címmel (1658 körül), valamint a Virginál mellett álló hölgy, amelyen szintén Ámor festménye látható a hátterében. A kiállításon a század második felének holland zsánerfestészetéből is válogattak a kurátorok. Nagyjából 50 kortárs alkotás mutatja be azt a művészi környezetet, amelyben Vermeer dolgozott, és amellyel szoros kapcsolatban állt.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek