Nyáron a Fő téren is várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

A 2021/2022-es évadban új színtérrel is várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, a kamarateremben 90 előadás lesz látható. A társulat a következő évadban 18 bemutatóval készül, nyolc nagyszínpadi, öt kamara, két felolvasószínházi, egy tantermi és két meseelőadás lesz a premierek között – írja az MTI a színház hétfői évadismertető sajtótájékoztatója alapján. 

Zenthe Ferenc SzínházForrás: Zenthe Ferenc Színház / Facebook

A nagyszínpadi premierek között szerepel Bródy Sándor A tanítónő és Luigi Pirandello IV. Henrik című színműve, valamint két olyan előadás, amelyet a jubileumok jegyében adnak elő. A tízéves színház 2022. január 27-én, Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulóján mutatja be Topolcsányi Laura Macskakő című, az 1920-as éves városát megidéző drámáját, a színdarab a Zenthe 100 Drámapályázat egyik fődíjas alkotása. A zenés ősbemutatóban a városlakók személyes kisvárosi történetei jelennek meg Tarnóczi Jakab rendezésében.

Évfordulós premier lesz a Csonka Lili című színmű is a Felolvasószínházban. A darab témája Salgótarján feldolgozatlan múltja, benne az 1956-os sortűz, de a középpontban az 1989-es rendszerváltást követő gazdasági összeomlás áll azok sorsával, akiket tönkretett ez a helyzet.

Elindult a Zenthe nyári turné, 40 vendégjátékot tervez idén nyáron a színház, közel tizenötezer kilométer vár a salgótarjáni társulatraForrás: Zenthe Ferenc Színház / Facebook

Idén a kamaraterem mellett új színtér lesz a Fő téri szabadtéri színpad, ahol augusztus 3. és 16. között először rendezik meg a Zenthe nyár elnevezésű programot. A hét előadás között lesz operett gála, a Tanulmány a nőkről - zenés válóok két részben, vagy a 6árok - a béke ára a Nógrád Táncegyüttes előadásában.

A színház 2020. október 28-án tartotta utolsó salgótarjáni előadását, az évadban 216 előadás maradt el, ami 80 ezer nézőt jelent, de a társulat a pandémiás időszakban sem állt le, online előadásokat tartott, és dolgozott a bemutatókon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek