Különleges leletek kerültek elő a berzencei vár feltárásán

Sorra kerülnek be az érdekesebbnél érdekesebb leletek a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum restauráló műhelyébe, mint a sonline.hu írja. A napokban például azokat az aranypénzeket tisztították meg, amelyeket a berzencei vár feltárása során találtak, és egy, az őrtilosi Zrínyi-várból származó vassisak restaurálása is a végéhez közelít, de számos kincs vár még arra, hogy régi állapotában tündökölhessen a kiállítótérben.

"A várfal tövébe eltemettek négy embert, egyikőjük zsebében találtunk egy erszényt, amelyet valószínűleg elrejthetett, akár bevarrt a ruhájába, ebben Mátyás-, Albert- és II. Ulászló-kori aranyforintok lapultak – mondta el Molnár István, a munkálatokat vezető régész a portálnak. Mint hozzátette, "a pénzeket egy speciális folyadékkal sikerült megtisztítani. Az arany a legkevésbé korrodálódik, ezúttal egy szulfidréteget kellett eltávolítani citromsavas-tiokarbamid oldattal". 

"Tisztítás után az éremképek is jól látszódnak, évszám viszont nincs rajtuk" – avatta be az újság munkatársait további részletekbe Horváth Péter, a Rippl-Rónai Múzeum restaurátora, aki 1985 óta rengeteg leletet próbált megmenteni az utókornak. Hozzátette, hogy a föld alól előkerült ezüstpénzekről viszont több korrodált anyagot kell eltávolítaniuk, miután letisztítják ezeket, ezt követően tudják megállapítani a régészek, hogy mikor temették el a vár tövében talált négy személyt, akik valamilyen hadi cselekményhez köthetően veszthették életüket, és akiket mélyen a földben hantoltak el.

Az őrtilosi Zrínyi vár ásatása során, a kútból egy sisak került elő, a belsejében még látszanak az égetés nyomai, a faszénmaradványok, valószínűleg azért maradt meg ilyen jó állapotban, mert nedves közegben, elzárva az oxigéntől, stabil környezetben volt – mutatta a restaurátor, hozzátéve, hogy a sisak belső pereme bőrszíj maradványait is rejti". Mint mondta, "nagyon sok érdekes lelet kerül be, minél kevésbé bolygatták a területet, annál jobb állapotban maradtak meg a tárgyak". Még számos lelet várja, hogy megpróbálják régi állapotába visszaállítani, a magyaregresi ásatásról bekerült longobárd kard és bronztál, valamint a kaposvári vár feltárása során feltárt páncéltöredék restaurálásával folytatják.

Mint az MTI hírül adta, a Berzence váránál egy hónapja tartó ásatáson szokatlanul gazdag" leletanyagot találtak: különböző kerámiák, három szakállas puska, egy kard és egy Árpád-kori növényi mintás oszlopfő mellett ezüst- és aranypénzek is előkerültek. Érdekes, hogy a pénzek a halottnál maradhattak, ez azt feltételezi, hogy az erszényt az elhunyt ruhája elrejtette az őt eltemetők szemei elől.

Berzence várának első biztos említése a 15. század közepéről való. Kastélynak épült, de később megerősítették, Szigetvár 1566-os eleste után török kézre került. A várat a magyarok többször el-, a törökök pedig visszafoglalták, téli hadjáratán rövid időre Zrínyi Miklós is bevette. Ahogy a legtöbb vár, úgy a berzencei is rommá lett a 18-19. században, a feltárást a várfal megóvása, dokumentálása tette szükségessé, mert a Várdomb évtizedekkel korábbi megbontása miatt a löszfal omlani kezdett.

 A címlapkép a berzencei ásatáson készült, forrása: facebook.com/ripplronaimuzeum

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek