Már készül a nyárra a főváros egyik legkedveltebb szabadtéri színpada

    A nyitást követően idén nyáron is sokféle produkciókval, zenés bemutatókkal, Színházi Szemlével, gyerekprogramokkal, filmvetítésekkel és a műfajok széles skáláján mozgó koncertprogrammal várja visszatérő és új vendégeit a Városmajori Szabadtéri Színpad - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

    Forrás: Photo@Laszlozsigmond.Hu / Zsigmond László / Víziómédia / Facebook.com

    Az idei koncert évadot, június 4-én nyitják meg és a közönség egészen augusztus végéig élvezheti majd a komoly- és könnyűzenei, jazz-, indie- tradicionális, crossover és világzenei koncerteket. Az idei évadban olyan neves magyar előadók és zenekarok lépnek színpadra a Városmajorban, mint Palya Bea, Bereczki Zoltán vagy Horgas Eszter, valamint olyan debütálók, mint az Erik Sumo Band vagy Kökény Attila.

    Az évadot Malek Andrea nyitja majd meg a Soulistic Gospel turnéval. Az énekesnő és a zongorista-zeneszerző, Jáger Bandi együttműködése egy igazán különleges projekt, amely a gospel, a jazz és a soul elemeit ötvözi, a "Soulistic" elnevezés pedig a lélek és a zene közötti szoros kapcsolatra utal.

    Június 19-énCseh Tamás - Váróterem című különleges műsorát mutatják be a színpadon, az előadásnak Cseh Tamás dalai adják az ívét. Az újjáélesztett és újraértelmezett Cseh Tamás-legenda a Bonus Track Band és tíz másik színész kíséretében lesz látható. Különleges hangzás és egyedülálló élmény várja a nézőket június utolsó hétvégéjén: a nyolcvanas évek elején alakult, korszakonként más és más felállásban zenélő Európa Kiadó együtteshez - néhány dal erejéig - a formabontó produkcióiról elhíresült Soharóza kórus csatlakozik.

    A júliusi koncertek sorát a Tövisházi Ambrus dalszerző-producer nevéhez köthető, a megújult felállású Erik Sumo Band kezdi meg. A Müller Péter Sziámi AndFriends most először lép majd fel a Városmajor színpadán, és a koncert során csatlakozik hozzájuk Ónodi Eszter és Thuróczy Szabolcs is. Horgas Eszter és Falusi Mariann visszatérő fellépői a Városmajori Szabadtéri Színpadnak. A karantént követően a két művésznő úgy gondolta, hogy egy igazi szórakoztató "buli koncerttel" lepik meg a közönséget és egy nagyszabású showműsorral lépnek fel 2021 nyarán.

    Palya Bea már visszatérő előadója a színpadnak. A koncert során a korábbi népszerű dalok - mint a Szabadon, Szaladós - mellett új slágerek - Élet, Igen, Meztelenül főkötőben - is felcsendülnek. Kökény Attila pedig a Heureka Pop Orchestra kamara szimfonikusok kíséretében lép majd színpadra. A júliust - több mint egy éves hallgatás után - Bolyki Balázs és a Bolyki Soul&Gospel Kórus A csend után című koncertje zárja 31-én, az est különlegessége lesz Bolyki Balázs 4 fiából álló B4 együttes.

    Az augusztust az immár 42 éve eredeti felállásban működő Karthago koncertje nyitja majd meg. Őket követi Bereczki Zoltán és Radics Gigi egy zenekaros nagykoncerttel, majd hosszú idő után ismét Magyarországon, a szabadtérin lép fel a Söndörgő. A zenekarhoz pedig egy világhírű magyar népdalénekes, Sebestyén Márta csatlakozik az este folyamán.

    A szervezők szerint a 2021-es nyár egyik meglepetés koncertje a hazai progresszív rock legendás alakja, Török Ádám és zenekarának szuperkoncertje lesz, akik ezen az estén egyfajta válogatást nyújtanak a MINI együttes elmúlt félévszázadának legismertebb és legkedveltebb dalaiból. Augusztus 22-én a Benkó Dixieland Band koncertjét hallgathatjuk majd meg, akikhez Szulák Andrea csatlakozik.

     A 2021-es évad koncertjeinek sorát pedig a Swing à la Django zenekar és Tompos Kátya közös produkciója zárja augusztus 27-én, amelyben francia sanzonok, valamint orosz mű- és népdalok olvadnak össze francia manouche swinggel. A koncertek egy-két kivétellel általában este 7-kor kezdődnek.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Ezek is érdekelhetnek