Nem is sejtették, hogy milyen szobor van a birtokukban, most egymillió eurót is érhet

    A Veronai Szent Péter (San Pietro Martire) 13. századi katolikus hitszónokot, Lombardia inkvizítorát, vértanút ábrázoló szobrot négy éven keresztül restaurálták. Az alkotás január 12-én tért vissza Firenzéből a közép-olaszországi Marche tartományban fekvő Fabrianóba.

    Piazza Centrale, Fabriano, OlaszországForrás: robertharding / AFP / ProCip

    A faszobornak, melyet évszázadok óta a fabrianói Szent Domonkos-templomban őriztek egészen eddig nem tulajdonítottak nagy jelentőséget. Egy ismeretlen 19. századi mester munkájának vélték. Egészen addig, amíg a Perugiai Egyetem egyik művészettörténésze fel nem vetette, hogy a szobor akár a 15. század legjelentősebb szobrászának, Donatellónak (kb. 1386-1466) a munkája is lehet.

    A feltételezést azóta több más szakértő is megerősítette, sőt még a téma első számú szaktekintélye, Giancarlo Gentilini egyetértett így a művet immár véglegesen Donatellónak tulajdonítják. De a szobor végül nem a templomba tért vissza, mert a restaurálás után az is kiderült, hogy az alkotás már rég nem az egyház tulajdona, hanem az államé, így a belügyminisztérium a fabrianói önkormányzat gondjaira bízta - írta az MTI.

    A restaurálás során a szobor visszakapta élénk színezetét és eredeti kinézetét, amely szinte nem is hasonlít arra, amihez a város lakói hozzászoktak. A szobor most a Bruno Molajoli városi képtárban tekinthető meg.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!