A világ első autójától az űrbe jutó első emberig – Ezeket a jubileumokat ünnepeljük idén

    A kerek évfordulók többek érdeklődését felkeltik. 2021-ben is számtalan olyan jubileumi alkalomra számíthatunk, és szinte mindhez kapcsolódnak majd programok, amelyek a járványhelyzettől függően akár már személyesen is látogathatók lesznek. Így emlékezünk majd idén Báthory Istvánra, Dante születésének 300. évfordulójára, az első emberre az űrben, vagy az első, még háromkerekű automobilra, amely Carl Benz munkájának gyümölcse volt 135 évvel ezelőtt. 

    Idén májusban lesz 450 éve annak, hogy a gyulafehérvári országgyűlés megválasztotta Báthory Istvánt erdélyi fejedelemmé. Ebből az alkalomból a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány meghirdette a Báthory Emlékév programsorozatot 2021-re. 

    Forrás: Báthory Emlékév 2021 / Facebook

    Báthory Istvánt a későbbi erdélyi fejedelmek példaképnek tekintették, és lengyel királyként is sikeres volt, de ehhez nagy vállalásokat kellett véghez vinnie. A későbbiekben azonban rendbe tudta hozni a lengyel gazdaságot, és biztosította a területi integritást is. Célja az volt, hogy a törökök fenyegetésével és a Habsburg hódítással szemben egy stabil egységet hozzon létre, de ezt már nem tudta megvalósítani, mivel 1586-ban, mindössze 53 évesen, utódok nélkül elhunyt.

    Az 1930-as években kapott újra nagyobb figyelmet, amikor a trianoni békediktátum okozta trauma után Magyarország újra hitet és példaképeket keresett. A fejedelem szobrát 1933-ban, születésének 400. évfordulóján állították fel Salgótarjánban a Báthory téren – olvasható Salgótarján hírportálján.

    Az idei Báthory Emlékév nyitányaként már tavaly december végén számos helyszínen, többek között Budapest, Kolozsvár, Medgyes, Bukarest városában, illetve Báthory István szülőhelyén, Szilágysomlyón is megemlékeztek a fejedelemről. A rendezvénysorozat 2021-es programjai még alakulóban vannak, de az emlékév közösségi oldalán folyamatosan frissülnek az információk. 

    Az első ember az űrben

    Jurij Gagarin az első ember volt az űrben. Repülése 108 percig tartott, miután 1961. április 12-én Vostok nevű űrhajójával Föld körüli pályára lépett. A repülést követően Gagarin kulturális hős lett a Szovjetunióban. Tettét és a hozzá kapcsolódó tudományos eredményeket még ma is széles körben ünneplik az orosz űrmúzeumokban számos műtárggyal és szoborral. Halála után földi maradványait a moszkvai Kremlben temették el, űrhajójának egy része pedig az RKK Energiya Múzeumban látható. Gagarin akkor lépett ki az űrbe, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió az űrtechnológiák harcát vívta.

    A Vostok I. kapszula a RKK Energiya MúzeumbanForrás: SiefkinDR / Wikipedia.org / CC BY-SA 3.0

    Gagarin repülésének 60. évfordulója idén lesz. Az űrközösség minden évben megemlékezik az űrhajós eredményéről a Jurij Éjszakája (Yuri's Night) elnevezésű űr-partival, amelyet április 12-i indulásakor tartanak. A jó hangulatú bulit 2001-ben alapították, évente több ezer ünneplőt vonz, idén a járványhelyzettől függően szerveznek az emlékévhez kapcsolódó eseményeket.

    Ritkán látható illusztrációk a Dante-emlékév kiállításán

    Dante Alighieri (1265-1321) olasz költő és filozófus halálának idei 700. évfordulója alkalmából, a firenzei Uffizi-képtár egy online kiállítást hozott össze. Ha meglátogatjuk a virtuális kiállítóteret, olyan ritkán látható illusztrációkat csodálhatunk meg közelről, melyek az Isteni színjáték sorait illusztrálják.

    Végig járhatjuk Dante isteni útjátForrás: Screenshot / Uffizi / online exhibitions

    A 88 rajzot Federico Zuccari 16. századi reneszánsz festő készítette, ezeket most nagyfelbontású fényképekként nézhetjük meg január 8. óta – olvasható az Uffizi honlpaján. Az online kiállítás címe A reviser le Stelle (és így jutottunk ki a csillagokhoz), melynek fotóin keresztül végigjárhatjuk Dante remekművének fiktív vándorlását, vagyis a három túlvilági helyszínt: a poklot, a purgatóriumot és a paradicsomot. A rajzokat eredetileg egy kötetben fűzték össze a vonatkozó versszakokkal szembeni oldalakon. 

    Nagyszeben is ünnepel 2021-ben

    A nagyszebeni Brukenthal Múzeum is ünnepel 2021-ben, még pedig az elsősorban kulturális tevékenysége miatt számon tartott erdélyi kormányzó, Samuel von Brukenthal születésének 300. évfordulóját.

    Brukenthal Nemzeti MúzeumForrás: 7castle / Wikipedia.org / CC BY-SA 3.0

    Brukenthal alapította az első nyilvános múzeumot a mai Románia területén, és több mint 1000 festményt, körülbelül ugyanennyi metszetet, 2000 albumba helyezett rajzot, mintegy 16 ezer kötetes könyvtárat, és jelentős, érme-, ásvány- és régiséggyűjteményt hagyott az utókorra. Ennek az örökségnek köszönhető, hogy a múzeumban többek között láthatók Tiziano, Veronese, Cranach, Van Eyck, Brueghel és Memling munkái is.

    Az évfordulót már javában hirdetik a város közterületein, és a múzeum továbbra is folytatja a közös zenei sorozatot a Nagyszebeni Állami Filharmóniával, de egy tervezett Brukenthal-szobor felállításáról is tárgyalnak az illetékesekkel – olvasható a Maszol.ro oldalán.

    135 éve gurult ki először automobil az utakra

    A Benz Patent-Motorwagen (a név jelentése szabadalmaztatott gépjármű) 135 éve gurult ki Karl Benz műhelyéből a világ első működő automobiljaként. Az 1886. január 29-i megjelenése után pillanatok alatt elkezdődött a gyártása, és 20 évvel később már egy gyártósorra volt szükség, hogy biztosítani tudják a megrendeléseket.

    Működő reprodukciója az első 1880-as években készült Benz Motorwagennek, 2007-es felvételForrás: Marcin Cie¶lak / Wikipedia.org / CC BY 2.5

    De még ennél is izgalmasabb az a tény, hogy az automobilok eladásának marketingsikere Karl Benz feleségéhez köthető. A vállalkozást ugyanis Bertha Benz hozománya finanszírozta, aki azzal is tisztában volt, hogy az értékesítés szempontjából a nyilvánosság véleménye is fontos. Ezért 1888 augusztusában két fiával, a tizenöt éves Eugennel és a tizennégy éves Richarddal együtt útnak indult a 3-as számú Patent-Motorwagen automobillal, és megtette az első nagytávolságú utat egy belső égésű motoros autóval. Az út Mannheimből Heidelbergen és Wieslochon keresztül Bertha szülővárosába, Pforzheimbe vezetett – olvasható a Bundeskanzlerin.de oldalán.

    Németországban ezt a mérföldkőnek számító utazást ünnepli a kétévente megrendezett, Bertha Benz névre keresztelt történelmi autós túra, melyen jellemzően gyönyörű antik autók vesznek részt. Az emléktúra útvonalát 2008. február 25-én hivatalosan is turisztikai útvonalnak nyilvánították, mely az emberiség ipari örökségének a része. A már fentebb is említett, összesen 194 kilométeres túra útvonala Mannheimből Heidelbergen át Pforzheimig (Fekete-erdő) vezet, majd ugyanezen úton vissza.

    Az első automobil története köré a stuttgarti Mercedes-Benz múzeumban egy külön kiállítást is szerveztek, ám még ha egyelőre személyesen nem is juthatunk el oda, idén több online tárlat is elérhető a márka oldalán, sőt, egy 360 fokos galéria is megnézhető a Benz-legendákról.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!