A legkiválóbb németalföldi festők képeit nézhetjük meg Drezdában tavasztól

    A drezdai Gemäldegalerie-be tervezett tárlaton Jan Vermeer van Delft és másik négy kiváló németalföldi festő képeit nézhetik majd meg a látogatók március 19-től. Témáját tekintve az év egyik legnagyobb kiállításának nevezett tárlat középpontjában Vermeer egy közelmúltban restaurált festménye áll.

    A hollandiai Delft látképe (1659-1660)Forrás: Jan Vermeer van Delft / Wikipedia.org

    A Nyitott ablaknál levelet olvasó lány (1657) című festmény 1742 óta szerepel a drezdai városi múzeum gyűjteményében, mégis több mint 200 év kellett ahhoz, hogy 1979-ben felfedezzenek egy rejtőzködő alakot a képen. A festmény a festményben elv alapján a hátterében egy Kupidót ábrázoló kép lóg a falon. Arra pedig, hogy végül látni is lehessen az alakot, 2017-ig kellett várni, ekkor tudták a sötét festékrétegek alól előcsalogatni az arcot – számolt be róla a The Art Newspaper online kiadása.

    A drezdai Gemäldegalerie főrestaurátora korábban szakmai pályafutása csúcsaként számolt be arról, hogy restauráláskor sikerült láthatóvá tenni az addig rejtett alakot. Kiderült, hogy a Kupidót jóval a művész halála után lefestették. Vermeer néhány évvel később, az 1670-es években született képén is megjelent ez a Cupido, köztük a londoni National Galleryben őrzött, Virginál mellett álló hölgy című (1673) festményén. A szakértők szerint a cupidós kép valószínűleg Vermeeré lehetett, ezért festette rá több alkotására.

    A drezdai Alte Meister elenvezésű kiállítást március 19-től június 27-ig látogathatják majd a művészetrajongók. Közelről láthatják majd Vermeer Levelet olvasó nő kékben (1663) című festményét, mely az amszterdami Rijksmuseumból érkezik, és a már említett Londonban kiállított műalkotást is. A mester tíz képe mellett más németalföldi festők több mint 40 alkotása szerepel majd a tárlaton.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!