Ismét előadások színterévé változik a római amfiteátrum

Az olasz kulturális miniszter 10 millió eurót ajánlott fel a mérnöknek, aki képes megépíteni a Colosseum egykori, csapóajtókkal és rejtett liftekkel ellátott színpadát, hogy csakúgy, mint az ókorban, újra előadások színterévé változtathassák az arénát. Igaz, ezúttal nem gladiátorjátékokat láthatnak majd a nézők a lelátóról, hanem koncerteket és színházi produkciókat – tudtuk meg az Artnet.com-tól.

ColosseumForrás: Paris Orlando

Az időszámításunk előtt 80-ban felavatott római Colosseum 35 000 római befogadására volt alkalmas. A nézők a foglyok, gladiátorok és különféle ragadozók, például medvék, leopárdok és tigrisek halálos összecsapásainak voltak szemtanúi. Az állatokat egy komplex felvonórendszer segítségével szállították a színpadra, de a korabeli mérnökök azt is lehetővé tették, hogy az epikus tengeri csaták megjelenítése érdekében vízzel árasszák el a színpadi területet. Az utolsó gladiátorjátékokat a Római Birodalom bukása idején, időszámításunk szerinti 5. században tartották.

Az olasz hatóságok most egy régihez hasonló színpad építésére írtak ki pályázatot, amelyre 10 millió eurót ajánlottak fel. "Szeretnénk képet adni arról, hogy milyen volt régen, és javaslatokat várunk a világ minden tájáról. Az aréna a magas kultúra helyszíne lesz, azaz koncertekre vagy színházi előadásokra fogják használni, nem lesznek gladiátorjátékok" – mondta Alfonsina Russo, a Colosseum igazgatója a The Times-nak.

A páyázatokat február 1-ig várják az építtetők, jövő évben tervezik megkezdeni az építkezést és várhatóan 2023-ra lesz kész.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek