Vivaldival és latin dallamokkal nyit a Müpa autós koncertmozija

A Fesztivál Színház élő koncertjei július elsejétől várják az érdeklődőket a Müpa autósmozijában, ahol elsőként a Nemzeti Filharmonikus Zenekart láthatják és hallhatják az érdeklődők. Az autók az épület melletti parkolóban állhatnak meg, és a nézők egy óriási kivetítőn, a kocsijukból követhetik figyelemmel a házban élőben zajló koncerteket. A vetítés hangját a helyszínen megadott FM-sávon lehet majd hallgatni az autók rádióján keresztül - olvasható a Müpa oldalán.

Forrás: mupa.hu

A július elsejei nyitóesten, ami 21 órakor kezdődik, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar egyebek mellett Vivaldi, Dvorák, Bach, Grieg és Mozart egy-egy ismert darabját adja elő, július 8-án pedig latin dallamok szólalnak meg. Várdai István csellista - a Müpa 2020/21-es évadának művésze - és partnerei a kamarazene ezerféle arcát mutatják meg Mozarttól Ligetin át Brahmsig.

Az élő koncertek mellett két csütörtök estén a Metropolitan Opera közvetítéseinek ismétlését - Puccini Bohéméletét és Lehár A víg özvegy című operettjét - láthatják felvételről az érdeklődők.

A könnyedebb műfajok kedvelői is számos koncertből válogathatnak, hallhatjuk majd az autórádiónkon keresztül a Budapest Bárt, a Péterfy Bori & Love Band dalait Saiiddal és Lovasi Andrással, Delov Jávor és DJ Q-Cee vezetésével a Random Trip előadását, valamint a The Qualitons-t. A Lóci játszik és a Csík Zenekar a dalaikban lakozó folkos elemeket mutatják be, Barabás Lőrinc pedig ismert és vadonatúj, kifejezetten erre a koncertre írt dalokból válogatja majd össze a műsorát.

A parkolóban mintegy 130 autó fér el. Járművenként 4 ezer forintért, kizárólag online lehet jegyet váltani az előadásokra az adott koncert kezdéséig. Egy kocsiban több utas is tartózkodhat, betartva a személyautó kapacitására vonatkozó szabályokat. A nézők ételt és italt is vásárolhatnak a helyszínen.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek