Új irodalmi akció indul a balatoni peronokon

A tavaly indult Vers a parton kulturális kezdeményezés megihlette a MÁV-ot is, így idén Vers a peronon címmel már 13 Balaton-parti vasútállomáson hallgathatunk majd verseket. Az első Vers a parton eseményt Balatonalmádiban rendezték meg.

Vers a fonyódi peronon június 4-tőlFotó: MÁV

Ehhez csatlakozott most a vasúttársaság, így június 4-től szeptember 6-ig magyar költők verseit hallgathatjuk Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balatonszárszó, Balatonszemes, Fonyód, Keszthely, Révfülöp, Siófok és Zamárdi peronjain – olvasható a sajtóközleményben.

A strandok esetében pedig 95 nyári napon összesen 38 verset hallgathatnak meg az érdeklődők a balatonalmádi, a balatonfűzfői és az alsóörsi part mentén. Ebben az évben is a nemzeti összetartozás napján indul a verselés, a 100. évforduló miatt Juhász Gyula Trianon című versével.

Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Áprily Lajos, Radnóti Miklós, Zelk Zoltán, Csukás István, Kosztolányi Dezső és Reményik Sándor versei többek között több kiváló színész: Für Anikó, Tóth Ildikó, Csuja Imre és Gáspár Sándor előadásában lesznek hallhatók. A fiatalabb színészgeneráció is képviselteti majd magát, illetve egy korábbi felvételnek köszönhetően a Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Pitti Katalin is hallható lesz; sőt, a Heaven Street Seven és a Budapest Bár zenésze, Szűcs Krisztián, valamint Likó Marcell, a Vad Fruttikból is közreműködik a versfolyamban. A narrációt a zalaegerszegi színházból Kiss Ernő látja el; a Teleki Gergő zongoraművész által szerzett zenei szignált pedig a 10 éves Mihály Adél adja elő zongorán.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek